Vágólapra másolva!
Péntek este a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők B csoportjának 7. fordulójában a holland válogatott 2-1-re kikapott a vb-ezüstérmes francia csapattól az amszterdami Johan Cruijff Arénában, ezzel Didier Deschamps együttese továbbra is százszázalékos, és matematikailag is kijutott a jövő nyári Európa-bajnokságra. Szintén ott lesz a kontinensviadalon a portugál válogatott, amely Portóban aratott 3-2-es győzelmet a szlovák csapat felett, mellettük a belgák is bebiztosították a helyüket az Eb-n, miután 3-2-re győztek Ausztriában.

A hollandok ugyan hazai pályán játszottak, de rendkívül nehéz helyzetből várhatták a meccset, ugyanis sérülés miatt nem léphetett pályára Memphis Depay, Cody Gakpo, Teun Koopmeiners, Jurriën Timber, Matthijs de Ligt és Frenkie de Jong sem. A franciák ellenben bitang erős kezdővel álltak fel, és a kispadon is olyan sztárok kaptak helyet, mint Olivier Giroud, Eduardo Camavinga, Ousmane Dembélé vagy Benjamin Pavard.

A két csapat márciusban, az Eb-selejtezők első fordulójában már összecsapott a Stade de France-ban, akkor a franciák 4-0-ra kiütötték a hollandokat, méghozzá úgy, hogy már a 21. percben háromgólos előnyben voltak.

A hollandok számára történelmi jelentőségű volt a meccs, ugyanis közel 43 év után először álltak fel úgy, hogy a kezdőben egyetlen játékos sem volt, aki valaha is pályára lépett volna az Ajax csapatában.

Kylian Mbappé gyönyörű mozdulatával szereztek vezetést a franciák Forrás: AFP/John Thys

A találkozó eleje némi tapogatózással indult, majd a hetedik percben a franciák kis túlzással először lépték át a félpályát és azonnal megszerezték a vezetést. Egy gyors támadás végén Antoine Griezmann tálalt remek labdát a jobbhátvéd Jonathan Clauss elé, aki középre tekert, az érkező Kylian Mbappé pedig Lutsharel Geertruidát megelőzve védhetetlen gólt lőtt.

A folytatásban a franciák kontrollálták a meccset, de nagyon nem erőltették az újabb gól megszerzését, a hollandok pedig a 27. percben majdnem kiegyenlítettek. Egy szép akció végén Denzel Dumfries robogott el a jobb szélen, majd visszakészítette a labdát a mélységből érkező Joey Veermannak, de a PSV középpályása 11 méterről kapu fölé bombázott.

A második félidőt ismét remekül kezdték a franciák, akik az 53. percben egy szenzációs góllal növelték az előnyüket.

Mbappé játszott Adrien Rabiot-hoz, aki visszakészítette a labdát a PSG támadójának, aki 17 méterről gyönyörű gólt tekert a bal felső sarokba.

  • A vb-arany- és ezüstérmes Kylian Mbappé ezzel a góllal újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis 24 évesen és 297 naposan ez volt a 42. gólja a francia válogatottban, ezzel megelőzte az örökranglistán Michel Platinit, és már csak hárman vannak előtte a rangsorban: Olivier Giroud (54), Thierry Henry (51) és Antoine Griezmann (44).
Kylian Mbappé gyönyörű gólokat lőtt a hollandoknak Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

A második gól után a franciák visszavettek, a hollandok pedig elkezdtek egyre bátrabban támadni, és a sokadik nagy helyzetükből a 83. percben szépíteni tudtak. Az újonc Quilindschy Hartman ment el a bal szélen szélen, betört a tizenhatoson belülre, és amikor mindenki beadást várt tőle, az elmozduló Mike Maignan mellett a rövid alsó sarokba lőtt.

A hajrában a hollandok még mentek előre az egyenlítésért, de a franciák már rutinosan meg tudták tartani az előnyüket, és végül 2-1-es győzelmet arattak, amivel bebiztosították a szereplésüket a jövő nyári Európa-bajnokságon.

A csoport másik meccsen a görögök 2-0-ra legyőzték az íreket Dublinban, ezzel pedig feljöttek a csoport második helyére, és három ponttal előzik meg a hollandokat, akik egy meccsel kevesebbet játszottak.

Cristiano Ronaldo már 125 gólnál jár a válogatottban Forrás: AFP/Miguel Riopa

A portugál válogatott 3-2-re legyőzte a szlovák csapatot Portóban, ezzel Roberto Martínez csapata is bebiztosította szereplését a jövő nyári Európa-bajnokságon. A találkozón az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo 202. alkalommal lépett pályára a portugál nemzeti csapatban, a 29. percben büntetőből volt eredményes, a 72. percben pedig Bruno Fernandes átadásából lőtt gólt.

Európa-bajnoki selejtező:
B csoport:
Hollandia-Franciaország 1-2 (0-1)
Írország-Görögország 0-2 (0-2)

Az állás: 1. (és már Eb-résztvevő) Franciaország 18 pont/6 mérkőzés, 2. Görögország 12/6, 3. Hollandia 9/5, 4. Írország 3/6, 5. Gibraltár 0/5

J csoport:
Izland-Luxemburg 1-1 (1-0)
Liechtenstein - Bosznia-Hercegovina 0-2 (0-2)
Portugália-Szlovákia 3-2 (2-0)

Az állás: 1. (és már Eb-résztvevő) Portugália 21 pont, 2. Szlovákia 13, 3. Luxemburg 11, 4. Bosznia-Hercegovina 9, 5. Izland 7, 6. Liechtenstein 0

F csoport:
Ausztria-Belgium 2-3 (0-1)
Észtország-Azerbajdzsán 0-2 (0-2)

Az állás: 1. (és már Eb-résztvevő) Belgium 16 pont/6 mérkőzés, 2. Ausztria 13/6, 3. Svédország 6/5, 4. Azerbajdzsán 4/5, 5. Észtország 1/6