Vágólapra másolva!
A holland Ajax egykori sikeredzője, Louis van Gaal a jövőben szakmai tanácsokkal fogja segíteni a klub működését.

A 72 éves szakember annak idején 1991 és 1997 között épített fel egy korszakos Ajaxot, amely egymás után két BL-döntőt játszott: az egyiket megnyerte, a másikat elvesztette, emellett három holland bajnoki címet és egy UEFA-kupát is nyertek. Van Gaal később több ízben irányította a holland válogatottat, volt a Barcelona edzője is, 2004-ben pedig technikai igazgatóként tevékenykedett az amszterdamiaknál.

- nyilatkozta a holland edző a klub weboldalán.

Louis van Gaal segíteni akar az Ajaxnak Forrás: AFP/Robin Van Lonkhuijsen

A nagy múltú holland csapat csapnivalóan kezdte a szezont, jelenleg csak az utolsó bennmaradó helyek egyikét foglalja el a holland első osztályban.