Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában az előző szezonban második helyen végző Kecskemét 3-1-re kikapott a Diósgyőr otthonában, ezzel a KTE sorozatban a negyedik meccsét veszítette el az NB I-ben. A bajnokság idei szezonjában eddig három edzőváltás volt, de könnyen lehet, hogy a Kecskemét mélyrepülése miatt meg vannak számlálva az év edzőjének választott Szabó István napjai is.

A Kecskemét az előző szezonban a NB I egyik legüdébb színfoltja volt, hiszen Szabó István újonccsapata magyar fiatalokra építve a második helyen végzett a bajnokságban – mindezt úgy, hogy a bajnok Ferencvárost kétszer is le tudta győzni, egyszer pedig döntetlent játszott ellene.

Ez után nem volt meglepetés, hogy a a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szezon végi szavazásán taroltak a kecskemétiek, hiszen Katona Bálint lett az év fiatal játékosa, míg az 56 éves Szabó István az év edzője lett.

Szabó István, a KTE edzője Forrás: Reti Attila Photography

Az idei szezon kellemetlen bukással kezdődött, hiszen a lett Riga csapatát a szurkolók többsége alighanem "megugorható" akadálynak tekintette a Konferencia-liga selejtezőjének első fordulójában, ehhez képest a hazai 2-1-es győzelem után a lett fővárosban hosszabbításban 3-1-re kikapott a KTE,

ami után Szabó István is elismerte, hogy félig üres talán ez a pohár most, mert gyakorlatilag egy kiharcolt továbbjutást buktak el.

A bajnokságot ennek ellenére két hazai győzelemmel (3-1 a Kisvárda és 1-0 a Fehérvár ellen) kezdte a Kecskemét, a harmadik fordulóban azonban újabb pofon jött, miután kikaptak az újonc MTK-tól a fővárosban. Az előző idényben megbízhatóan kiegyensúlyozott KTE játéka elkezdett hullámzani: a kék-fehérek elleni vereség után 4-1-re verték a többnyire stabil Puskás Akadémiát, majd elindultak lefelé.

Szerda este olyan történt a Fradi elleni, az első fordulóból elhalasztott meccsen, amire az előző idényben nem volt példa: a KTE a Debrecen és a Mezőkövesd elleni zakó után sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el, ráadásul ezeken a meccseken gólt sem rúgott, viszont ötöt kapott.

Az előző idényben a 29-30. forduló volt a "mélypont", amikor kivételesen kétszer egymás után kapott ki a csapat, ahogy két egymást követő meccsen is csak egyszer maradtak gólképtelenek, az idény utolsó két meccsén.

Ahhoz képest, hogy az előző idényben hatszor kaptak ki, most a diósgyőri vereséggel együtt már ötnél tartanak, ami elgondolkoztathatja a klubvezetőséget Szabó István vezetőedző helyzetéről is.