Vágólapra másolva!
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a listavezető Győri ETO a Soroksár otthonában aratott 3-1-es győzelmet, míg a Vasas 1-1-es döntetlent játszott a Csákvár csapatával az Illovszky Rudolf Stadionban.

A Vasas gólnélküli első félidőt követően Radó András góljával szerezte meg a vezetés a Csákvár ellen az Illovszky Rudolf Stadionban, azonban az angyalföldi csapat nem tudta megnyerni a meccset, mert a 94. percben Juhász Levente góljával egyenlített a Csákvár. A Desits Szilárd vezette angyalföldi csapatnak ezzel megszakadt a négymeccses győzelmi sorozata, azonban a Vasas így is hét mérkőzés óta veretlen a bajnokságban.

A Budapest Honvéd egyelőre nagyon messze van a feljutástól Forrás: honvedfc.hu/Balogh Dávid

Az NB I-ből az előző szezonban a Vasas mellett kiesett Honvéd továbbra is gödörben van. A fővárosi csapat ezúttal Szegeden szenvedett vereséget egy 87. percben kapott góllal, ezzel a kispesti együttes sorozatban a harmadik meccsén maradt nyeretlen és csak a 12. helyen áll a tabellán.

A Gyirmót FC Győr otthon tartotta a három pontot a Siófok ellen, míg a listavezető Győri ETO a Soroksár otthonában aratott 3-1-es győzelmet.

Az előző kiírásban a Magyar Kupa döntőjéig menetelő Budafok vereséget szenvedett a Haladástól, csakúgy mint az utolsó helyen álló Mosonmagyaróvár, amely 2-0-ra kikapott a Tiszakécskétől.

Merkantil Bank Liga NB II, 10. forduló:
Budafoki MTE-Szombathelyi Haladás 0-1 (0-0)
Gyirmót FC Győr-BFC Siófok 1-0 (0-0)
Credobus Mosonmagyaróvár-Tiszakécskei LC 0-2 (0-1)
Soroksár SC-ETO FC Győr 1-3 (0-2)
FC Ajka - BVSC-Zugló 0-1 (0-1)
Vasas FC-Aqvital FC Csákvár 1-1 (1-1)
Kolorcity Kazincbarcika SC - HR-Rent Kozármisleny 1-0 (1-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Budapest Honvéd 1-0 (1-0)