Vágólapra másolva!
Kedden este tíz órától a világbajnoki címvédő argentin válogatott La Pazban lép pályára a Bolívia elleni vb-selejtezőn. A találkozónak egyértelműen az argentin csapat lenne az esélyese, azonban ezt a találkozót embertelen körülmények között rendezik.

A bolíviai válogatott nem képvisel komoly játékerőt, azonban házigazdaként bárkit képes megszorítani. Ennek a legfőbb oka, hogy a bolíviai csapata hazai mérkőzéseit rendszerint La Pazban játssza, a Hernando Siles Stadionban, amely a tengerszint felett 3637 méter magasan fekszik

Az embertelen körülmények között elképesztően nehéz játszani, ugyanis aki ehhez nincs hozzászokva, az nehezen kap levegőt, mellette pedig a fejfájás és a hányinger is bármikor előjöhet tünetként.

Lionel Messinek is voltak már gondjai La Pazban Forrás: AFP/Juan Karita

Tíz évvel ezelőtt volt is példa az utóbbira, amikor egy 2013 márciusában rendezett Bolívia-Argentína vb-selejtező meccs szünetében Lionel Messi elhányta magát,

több argentin focistának pedig palackból kellett oxigént adni a meccs közben.

A Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister még egy képet is közzétett az Instagram-oldalán, amelyen látható, hogy palackból szívja az oxigént.

Alexis Mac Allister, a Liverpool argentin középpályása Forrás: alemacallister/Instagram

Nem az argentin csapat az egyetlen, amely oxigénpalackokat használt La Pazban. Egy 2017-es találkozón a brazil válogatott tagja is így készültek fel a bolíviaiak elleni meccsre.

A brazil válogatott tagjai is nehezen bírták La Pazban Forrás: Instagram @cbf_futebol