Vágólapra másolva!
A Sportal értesülése szerint Juhász Roland, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár FC sportigazgatója benyújtotta a lemondását.

A székesfehérvári csapat borzalmasan kezdte az idei szezont, ugyanis az eddig lejátszott hat bajnoki meccséből négyet elveszített és csak egy ponttal előzi meg a kieső helyen álló Zalaegerszeget. Bartosz Grzelak csapata ráadásul múlt hétvégén kiesett a Magyar Kupából is miután kikapott az NB III-as ESMTK otthonában, a találkozó után pedig a szurkolók levetették a mezt a játékosokkal.

Bartosz Grzelak 17 meccsből csak hármat nyert meg a Fehérvárral Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Sportal azt írja, hogy a bizalom egyelőre él Grzelakkal szemben, a hétvégi, Zalaegerszeg elleni bajnokin még ő ülhet a kispadon, a sorsát azonban nagyban befolyásolhatja a vasárnapi találkozó eredménye. Az ugyanakkor szinte biztos, hogy azon a mérkőzésen Juhász Roland már nem lesz ott sportigazgatóként, a Sportál ugyanis úgy értesült, hogy a klubhoz kötődő sportvezető benyújtotta felmondását.

Juhász Roland játékosként bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett a székesfehérvári csapattal. A korábbi magyar válogatott játékost tavaly október végén nevezték ki korábbi klubjánál, amely az előző szezonban csak az utolsó fordulóban tudta kiharcolni a bennmaradást - azt is egy hatalmas bírói hibának köszönhetően.

Juhász Roland 2020-ban egy Ferencváros elleni győztes góllal búcsúzott az aktív játékotól Fotó: Polyák Attila - Origo

Garancsi István, a Fehérvár FC tulajdonosa a szezon előtt arról beszélt, hogy a jelenlegi körülmények között nincs értelme bajnoki címről álmodozni, csakis a biztos bennmaradás a lényeg. Juhász Rolandnak pedig egy olyan, megfiatalított csapat alapjait kell leraknia, amely szerethető a szurkolók számára, és úgy marad bent az élvonalban, hogy ne kelljen még egyszer az utolsó fordulóban izgulniuk a szurkolóknak.