Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a Zalaegerszeg balhátvédjét, Gergényi Bencét.

A 25 éves Gergényi Bence a Budapest Honvéd színeiben mutatkozott be az NB III-as tartalékcsapatban, majd Szegeden töltött fél évet kölcsönben, mielőtt alaposan kivette a részét a ZTE 2019-es feljutásából.

Azóta egy rövid lendvai kitérőt leszámítva a Zalaegerszeget erősítette, összesen 138 tétmérkőzésen viselte a kék-fehér mezt, ezeken a találkozókon öt gólt szerzett és 16 gólpasszt osztott ki. A Fehérvár honlapján kiemelik, hogy Gergényi nem csak a hátvédsorban, hanem a középpálya bal oldalán is megállja a helyét.

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ma.

Rendkívül motiváltan érkeztem, alig várom, hogy csatlakozhassak a csapathoz és túllegyek az első vidis edzésemen" - mondta a szerződés aláírása utáni pillantokban Gergényi Bence, aki korábban hatszor szerepelt az U21-es magyar válogatottban.

Gergényi Bence kettő plusz egyéves szerződést kötött a Vidivel Forrás: fehervarfc.hu

"Zeke Márió távozásával mindenképp szerettük volna a balhátvéd posztot megoldani, elsősorban pedig magyar játékosban gondolkoztunk. Bence már több alkalommal is bizonyította, hogy megbizható, jó játékos.

Nagyon pozitív volt számunkra, hogy az első pillanattól kezdve érezhető volt a beszélgetések során az, hogy Bence nagyon szeretne itt, Székesfehérváron futballozni.

Örülök annak, hogy csatlakozott hozzánk, biztos vagyok benne, hogy rövid idő alatt hasznos tagja lesz a Vidinek" - nyilatkozta Juhász Roland, a Fehérvár sportigazgatója.