Vágólapra másolva!
Szerda este a Német Kupában a címvédő RB Leipzig 3-2-re nyert a másodosztályban szereplő Wehen Wiesbaden otthonában. A lipcseiek kapuját végig a magyar válogatott Gulácsi Péter védte, aki közel egy év után lépett újra pályára.

A remek formában lévő, öt meccs óta veretlen Leipzig is megkezdte szerdán a Német Kupa 2023/24-es szezonját, ahol nem várt túlzottan nehéz feladat Marco Rose együttesére, hiszen a másodosztályú Wehen Wiesbadenhez látogatott.

A lipcseiek kezdőcsapatában 357 nap után kapott ismét helyett az 51-szeres magyar válogatott kapus, Gulácsi péter, aki tavaly októberben, a skót Celtic Glasgow elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett térdszalagszakadást,

azóta pedig egyetlen meccsen sem lépett pályára. A csapatkapitány Willi Orbánra ugyanakkor térdsérülés miatt még hetekig nem számíthat az elmúlt két kiírásban kupagyőztes Leipzig.

Gulácsi Péter közel egy év után tért vissza Forrás: RB Leipzig

A találkozón a bajorok már a hetedik percben megszerezték a vezetést a svéd Emil Forsberg góljával. A folytatásban is a lipcseiek domináltak, sorra alakították ki a helyzeteket, és Benjamin Sesko találatával már a 18.percben növelni tudták az előnyüket. Némi meglepetésre aztán a szünet előtt szépített a hazai együttes, egy szögletnél Gulácsi bizonytalankodása után a horvát Ivan Prtajin lőtte be a kipattanót.

A fordulás után is dominált a Bundesliga-csapat, amely óriási fölényben játszott, közel 70%-ban birtokolta a labdát, ennek ellenére a 60. perc körül a hazaiak kis híján az egyenlített, de Gulácsi bravúrral védett. A 70. percben aztán úgy tűnt, lezárja a meccset a Lipcse a duplázó Sesko révén, de alig három perccel később Prtajin volt ismét eredményes, így a hajrára ismét visszajött a meccsbe a másodosztályú csapat. Gulácsinak még az utolsó percekre is maradt védeni valója, így végül bár a vártnál nehezebben de behúzta a meccset a címvédő, és bejutott a legjobb 32 közé.