Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Paks hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Debrecent.

A Paks kezdte jobban a meccset és a 14. percben megszerezte a vezetést. Varga nagyon rossz ütemben ugrott fel Kovács beadásánál, ezt kihasználva Windecker négy méterről a kapuba fejelt. A Debrecen valamivel többet birtokolta a labdát, de nem tudott komoly helyzetet kialakítani. A 41. percben aztán Dzsudzsák szöglete után Romancsuk fejelt volna a jobb felsőbe, de a jól helyezkedő Kovács fejjel menteni tudott.

A második félidő sem indult jól a DVSC számára, a 61. percben az előző fordulóban gyönyörű gólt szerző Könyves Norbert Haraszti indítása után 17 méterről a kapus lábai között lőtt a kapuba.

Gólja után Könyves átadta a helyét Bödének, akinek ez volt a 450. NB I-es meccse, ezzel pedig az örökranglista 10. helyén áll.

A folytatásban az eredmény már nem változott, a Debrecen csak helyzetekig jutott, és egymás után másodszor kapott ki az NB I-ben. Bognár György együttese egyre jobb formában van, 2-0-s győzelmével pontszámban beérte az éllovas MTK-t.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista