Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a Zalaegerszegi TE hazai pályán hiába vezetett gyorsan 2-0-ra a Ferencváros ellen, a fővárosi csapat többek között Varga Barnabás mesterhármasának köszönhetően fordított és 6-2-re nyert. 

A címvédő Ferencváros vasárnap a kupagyőztes Zalaegerszeg otthonába látogatott. Máté Csaba együttese a Klaksvík elleni BL-selejtezős kiesés óta nyolc meccsen 30 gólt szerzett, így a forduló előtt mindössze egy sikerrel álló és sorozatban három vereségnél tartó zalaegerszegiek nem számíthattak könnyű összecsapásra.

A Fradinál a paks elleni 6-1-es sikerhez képest egyetlen változás történt a kezdőcsapatban, Pászka Lóránd helyére Cristian Ramírez került be. A Fradi jól kezdte a meccset, a 4. percben már a harmadik szögletét rúghatta, igaz sok veszély egyikben sem volt.

Még mindig a 4. percben tartottunk, amikor a semmiből megszerezte a vezetést a ZTE:

a debütáló Antonio Mance 22 méterről lőtt, Dibusz Dénes pedig csak beleérni tudott a labdába, amely a bal kapufáról a kapuba pattant (1-0).

Ha ez nem lett volna elég a Fradinak, a 10. percben Tokmac Nguen is megsérült, a jobb combhajlítóját fájlalta, a helyére pedig Kristoffer Zachariassen állt be nem sokkal később. A folytatásban sem találta a ritmust a Fradi, így talán nem is volt annyira meglepő, hogy

a 19. percben már kétgólos volt a hazai csapat előnye. Bedi beadása után Mim Gergely 14 méterről szépen fejelt a jobb felsőbe (2-0).

A 25. percben egy Dibusz-bravúr mentette meg a Fradit attól, hogy a ZTE három góllal vezessen, majd pillanatokkal később Erdős József Mohamed Ali Ben Romdhane felrúgásáért büntetőt adott a Fradinak:

a tizenegyest Varga Barnabás rúgta fel nagyon szépen a bal felső sarokba (2-1).

A 29. percben Zachariassen egyenlíthetett volna, de a közel ilövését Senkó nagy bravúrral védte. A 35. percben Bedi rúgta meg a tizenhatoson belül Zachariassent, a videobírózás után úgy döntött Erdős, hogy újabb büntetőt ítél a Fradinak.

Ezt is Varga Barnabás végezte el, a magyar válogatott támadó ezúttal is a bal sarokba lőtte a labdát (2-2).

A 38. percben pedig már átvette a vezetést a Fradi:

Adama Traoré ment el a jobb oldalon, majd jól vette észre, hogy Senkó kint áll a kapujából és nagyon szépen emelt a jobb felsőbe (2-3).

A Fradi három találata 11 percen belül született. A gólokat a linkre kattintva lehet megnézni.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett - pedig hétperces hosszabbítás is volt -, így 3-2-es ferencvárosi vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.

A második félidő elején Mim és Medgyes sem jött ki a ZTE-nél, a másik oldalon Abena érkezett a sárga lapos Cissé helyére. Ráadásul egy a stadion mellett közlekedő mozdony "üdvözölte" a szurkolókat hangos dudálással, ilyet sem gyakran látni.

A ZTE próbálta megnyomni a második félidő elejét is, Mance nem is volt olyan messze a második találatától.

A Fradi kétgólos hátrányból fordított Forrás: fradi.hu

Az 51. percben azonban újabb ferencvárosi gól jött: Traoré jobb oldali beadása után

Ben Romdan fejelte vissza a labdát Varga Barnabásnak, aki közleről a kapuba lőtt és mesterhármast szerzett.

A Fradi negyedik gója után már érhető módon kicsit kevesebb volt az izgalom, de azért egy-két szép megmozdulásnak így is tapasolhattak a szurkolók mindkét oldalon. A fővárosi együttes nagyon magabiztosan őrizte a kétgólos előnyét és még arra is tudott figyelni, hogy a kulcsjátékosoknak egy kis pihenőt adjon.

A 84. percben Varga egy újabb büntetőt harcolt ki, Lesjak rúgta fel a magyar válogatott támadót. Ám nem ő lőtte a tizenegyest, hanem

Traoré, aki ugyancsak nem hibázott, szépen lőtt a kapu jobb oldalába, így duplázott a meccsen (2-5).

A 90. percben pedig jobb oldali szögletet követően jött a kegyelemdöfés,

Kristoffer Zachariassen is feliratkozott a góllövők közé (2-6).

Hiába volt a meccs elején kétgólos hátrányban, végül kiütéses sikert aratott. A Fradi-tábor pedig a csapat edzőjét, Máté Csabát éltette a végén.

1. félidő
42Ibrahim Cissé
38Kristoffer Zachariassen
38Adama Traoré
37Barnabás Varga
36Bence Bedi
27Barnabás Varga
19Bence Bedi
19Gergely Mim
11Tokmac Chol Nguen
4Norbert Szendrei
4Antonio Mance
2. félidő
90Cristian Ramírez
90Kristoffer Zachariassen
86Adama Traoré
86Anderson Esiti
85Zoran Lesjak
80András Huszti
79Mohammed Abu Fani
79Mohamed Ali Ben Romdhane
56Josip Spoljaric
56Bojan Sankovic
51Mohamed Ali Ben Romdhane
51Barnabás Varga
46Ibrahim Cissé
46Sinan Medgyes
46Gergely Mim
Összeállítások
ZTE FC4-3-3
Ferencvárosi TC4-2-3-1
Football Pálya
55
Zsombor
Senkó
44
Bence
Gergényi
80
Milán
Klausz
77
Szabolcs
Szalay
4
Zoran
Lesjak
23
Daniel
Milovanovikj
14
Barnabás
Kovács
10
Yohan
Croizet
9
Máté
Sajbán
8
István
Soltész
95
Márton
Gyurján
31
Henry
Wingo
72
Aleksandar
Pesic
55
Bálint
Katona
10
16
Kristoffer
Zachariassen
30
Péter
Baráth
23
Lóránd
Pászka
22
Myenty
Abena
18
Dávid
Sigér
17
Eldar
Civic
1
Ádám
Varga

ZTE FC

Kezdők
55Zsombor Senkó
44Bence Gergényi
80Milán Klausz
77Szabolcs Szalay
4Zoran Lesjak
85
23Daniel Milovanovikj
14Barnabás Kovács
10Yohan Croizet
9Máté Sajbán
8István Soltész
95Márton Gyurján
6Gergely Mim
46
19
17András Huszti
80
32Sinan Medgyes
46
33Oleksandr Safronov
21Dániel Csóka
11Norbert Szendrei
4
18Bojan Sankovic
56
27Bence Bedi
36
19
7Josip Spoljaric
56
19Antonio Mance
4
97Dániel Németh
Cserék

Ferencvárosi TC

Kezdők
31Henry Wingo
72Aleksandar Pesic
55Bálint Katona
10Marquinhos
16Kristoffer Zachariassen
90
38
30Péter Baráth
23Lóránd Pászka
22Myenty Abena
18Dávid Sigér
17Eldar Civic
1Ádám Varga
25Cebrail Makreckis
19Barnabás Varga
51
37
27
90Dénes Dibusz
27Ibrahim Cissé
46
42
3Samy Mmaee
99Cristian Ramírez
90
13Anderson Esiti
86
7Mohamed Ali Ben Romdhane
79
51
20Adama Traoré
86
38
10Tokmac Chol Nguen
11
76Krisztián Lisztes
15Mohammed Abu Fani
79
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista