Vágólapra másolva!
Sorrendben három győzelmet aratott Mocsi Attilával a soraiban a Rizespor a török labdarúgó-bajnokságban.

Az előkelő harmadik helyen áll a Rizespor a török bajnokságban, és ehhez tevékenyen hozzájárul a hátvéd, Mocsi Attila, aki a ZTE-től került a csapathoz. A magyar válogatottban eddig kerettagként szerepelt hátvéd nem bízza el magát.

"Azért persze nem bízom el magam, két lábbal maradok a földön" – nyilatkozta a Borsnak Rizéből Mocsi Attila, aki kiegyensúlyozott formáját annak tulajdonítja, hogy remek baráti közösségbe került.

Végre sikerült kényelmes lakhelyet választania magának, a három hálószobás lakásában mindene megvan. Hamarosan hozzá költözik a barátnője is, így megszűnik a magánya, és a magyaros ételekben sem szenved majd hiányt.

Mocsi Attila és Szoboszlai Dominik. Mindeketten jó formában vannak Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Törökországban az a szokás, hogy a labdarúgókat már reggelivel várják, de persze odahaza is megejthető az első étkezés. Természetesen napközben közösen ebédelünk" – mesélte a lapnak Attila.

Felmerül a kérdés, hogy az október 14-i, Szerbia elleni itthoni Európa-bajnoki selejtezőn ő pótolhatja-e a sérült lipcsei légióst, Willi Orbánt.

– válaszolta a belső védő.