Vágólapra másolva!
Vasárnap a Karancsalját fogadta a Varsány a vármegyei másodosztály negyedik fordulójában, a talákozó 1-1-es döntetlennel ért véget. Alapesetben egy mezei bajnokira volt kilátás, ám végül csak kétszer harminc perces találkozó lett belőle. Ennek pedig nem mindennapi okai voltak.

A mérkőzés eredetileg 14 órakor kezdődött volna, így már előzetesen szemet szúrhatott az érdeklődőknek, hogy ugyanaz a játékvezetői hármas fog részt venni ezen a meccsen, mint a tizenhat órási kezdéssel esedékes Karancsberény-Karancslapujtő II találkozón.

Aztán jött az igazi fekete leves, a vendégek otthon hagyták a játékengedélyeiket, így fél óra csúszással indult útjára a labda

- írta a nogradifutball.hu.

"Az ellenfél otthon felejtette az igazolást, ezért csúszott az egész meccskezdés. Ezzel abszolút semmi probléma nincs, bárkivel megeshet, bármikor. De! Hogy lehet az, hogy

Ki az a ... ember, aki ilyen küldést mer csinálni!? Focizott ő valaha?? Hogy gondolta ezt? Tizennégy órakor volt nálunk a mérkőzés, Karancsberényben tizenhat órakor. A versenykiírás nem kétszer negyvenöt perc? Bődületes, amit meg mernek néha csinálni a csapatokkal ezek az emberek" - mondta Báránkó Gábor, a hazaiak edzője.

Hihetetlen, hogy történhetett meg az, hogy csak kétszer 30 perces volt a Megye II-es meccs Forrás: norgradifutball.hu

"Aztán a jegyzőkönyv...

Nem valós dolgok voltak benne a mérkőzés után az adatbankon: 71. és 72. percben cserék, nem is tartott addig a mérkőzés.

Valamikor vasárnap este tizenegy órakor módosítva lett minden" - tette hozzá.

A vendégek edzője, Lantos Zsolt először elnézést kért minden érintettől, amiért az igazolásaikat otthon felejtették, majd így folytatta.

"Harminc percet késett a kezdés, de nem csak emiatt volt rövidített mérkőzés, mert