Vágólapra másolva!
A Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Wolverhampton Wanderers vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A találkozó után LFC TV kérdezte a magyar válogatott csapatkapitányát.

A magyar válogatott focista a találkozó után óriási dicséretet kapott edzőjétől, míg az Arsenal legendás focistája, a korábbi angol válogatott Paul Merson azt mondta, hogy Szoboszlai Dominik a nyár legjobb igazolása a Premier League-ben.

A magyar játékos szerint az volt a fordítás kulcs, hogy nem adták fel egy percre sem.

"A félidőben azt kérte tőlünk az edzőnk, hogy sokkal többet tegyünk bele.

tettük a dolgunkat és sikerült is fordítani" - mondta Szoboszlai, aki hozzátette, szerinte mindenki még jobban örülne, ha nem kerülnének 1-0-s hátrányba, de ha így szeretnek nyerni, akkor folytassák így, csak mindig nyerjenek.

Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa megtapsolja a szurkolókat a Wolverhampton Wanderers elleni győzelem után Forrás: MTI/EPA/Vince Mignott

Luís Diaz becserélésével hátrébb került a pályán Szoboszlai, de ezzel sincs semmi baja a magyar válogatott focistának, ott segít, ahol tud.

„Amennyiben kicsit hátrébb kell játszanom, akkor természetesen ott játszom. Való igaz, hogy több volt a védekező feladatom,

de ugyanúgy próbáltam segíteni a támadásokat. Próbálkoztam távoli lövésekkel is, de ezúttal nem jött össze a gól, de majd legközelebb."

Arról is beszélt, hogy az RB Leipzigtől való megérkezése óta milyen gyorsan alkalmazkodott a Liverpoolhoz. „Nos, csak teszem a dolgomat, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen gyorsan ment. Köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik sokat segítettek nekem a beilleszkedésben, és

köszönöm Jürgen Kloppnak is, aki ilyen sok játékidőt ad, hogy megmutassam magam a Premier League-ben és ebben a csapatban. Csak ezt szeretném folytatni."