Vágólapra másolva!
Skócia háromgólos győzelmet aratott Ciprus vendégeként, a portugálok pedig 1-0-ra nyertek Pozsonyban a szlovákok ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők pénteki játéknapján, s így mindkét válogatott továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportját.

A J jelű hatosban Portugália nemcsak hibátlan mérlegét őrizte meg az eddig szintén veretlen szlovákokkal szemben, hanem a kapuját is a góltól, így 15-0-s gólkülönbséggel vezeti a csoportot. A mérkőzés egyetlen gólját Bruno Fernandes szerezte a 43. percben. Sikerével Portugália nagy lépést tett az Eb felé.

Roberto Martínez szövetségi kapitány ezúttal is számított a Cristiano Ronaldóra, aki a kezdőben kapott helyet, az ötszörös aranylabdás a 62. percben keményen összecsúszott a szlovákok kapusával, Martin Dúbravkával, de piros lap helyet megúszta sárga lappal. Ám ez azt jelenti, hogy hétfőn biztosan nem léphet pályára a Luxemburg elleni Eb-selejtezőn.

A találkozó végén a szlovákok a szlovákok szabadrúgáshoz jutottak, amit a magyar származású Bénes László végzett el, de a sorfalban felugró Ronaldót találta el, emiatt a 38 éves klasszist hosszú ideig ápolni kellett.

A portugálokhoz hasonlóan a skótok is hibátlanok maradtak öt kör után. A Manchester United középpályása Scott McTominay kezdte a gólgyártást, majd Porteous és McGinn is betalált, így magabiztosan nyertek, és fél lábbal már az Eb-n érezhetik magukat, ugyanis amennyiben a következő fordulóban Spanyolország ellen győznek a skótok, akkor már biztosan kijutottak a németországi tornára. A larnacai Ciprus-Skócia mérkőzést Berke Balázs vezette.

A D csoportban a világbajnoki bronzérmes horvátok kiütéses győzelmet arattak a vendég, pont nélküli lettek ellen, Törökország és Örményország pedig döntetlent játszott egymással Eskişehirben.

A tíz selejtezőcsoportból az első két-két helyezett jut ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra. A maradék négy helyből egy a házigazda németeké, háromért pedig a pótselejtezőn 12 csapat küzdhet meg elődöntő-döntő rendszerben a Nemzetek Ligája alapján.

Európa-bajnoki selejtező, 5. forduló:
A csoport:

Ciprus-Skócia 0-3 (0-3)
Georgia-Spanyolország 1-7 (1-4)
A csoport állása: 1. Skócia 15 pont/5 mérkőzés, 2. Spanyolország 6/3, 3. Norvégia 4/4 (5-7), 4. Georgia 4/4 (4-11), 5. Ciprus 0/4

D csoport:
Horvátország-Lettország 5-0 (3-0)
Törökország-Örményország 1-1 (0-0)
A csoport állása: 1. Törökország 10/5, 2. Horvátország 7/3 (8-1), 3. Örményország 7/4 (8-6), 4. Wales 4/4, 5. Lettország 0/4

J csoport:
Bosznia-Hercegovina - Liechtenstein 2-1 (2-1)
Luxemburg-Izland 3-1 (1-0)
Szlovákia-Portugália 0-1 (0-1)
A csoport állása: 1. Portugália 15/5, 2. Szlovákia 10/5 (5-2), 3. Luxemburg 10/5 (7-7), 4. Bosznia-Hercegovina 6/5, 5. Izland 3/5, 6. Liechtenstein 0/5