Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo lett az első játékos a futballtörténelemben, aki klubcsapataiban és a válogatottban együttvéve ezer olyan mérkőzést játszott, amelyen veretlen maradt - írta pénteken az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet összegzése szerint a sajátos mérföldkövet jelentő világcsúcsot a 38 éves portugál csatárklasszis azon a meccsen érte el, amelyet jelenlegi együttese, a szaúd-arábiai Al-Nassr vívott - és nyert meg 2-0-ra - az iráni Perszepolisszal szemben az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörének hétközi nyitófordulójában.

Ronaldo újabb rekordot ért el Forrás: AFP/Atta Kenare

A sikerrel Ronaldo 224 döntetlen mellett immár 776 győztes találkozót számlál, eddigi összmérlegén pedig 182 vesztes mérkőzés szerepel.