Vágólapra másolva!
Első menedzseri áttörésére készül a Chelsea egykori legendája, John Terry azzal, hogy csatlakozik a szaúdi élvonalban szereplő Al-Shababhoz. 

A The Sun úgy tudja, két hónapja kereste meg a szaúdi klub az angol szakembert, akivel szóban már meg is állapodtak az üzletről. A 42 éves Terrynek kezdetben legalább két éves szerződést ajánlottak, de ebből akár négy év is lehet, ha az ügylet valóban létrejön.

John Terry így csatlakozhat a szaúdi profi ligában a Premier League korábbi sztárjaihoz, köztük a korábbi angol csapattársához, Steven Gerrardhoz, aki jelenleg az Al-Ettifaqot irányítja.

John Terry Szaúd-Arábiába engedheti a Chelsea Forrás: NurPhoto via AFP/Kieran Galvin/NurPhoto/Kieran Galvin

Ez lenne az első teljes vezetői pozíció, amelyet az angol vállalna, miután idén tanácsadóként dolgozott a Chelsea ifjúsági akadémiáján. Az évtizedek alatt a kékek iránt tanúsított elhivatottsága és hűsége hálájaként a londoni klub a hírek szerint lehetővé tenné Terry számára, hogy Szaúd-Arábiába szerződjön.

Terry öt Premier League-címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a Chelsea-nél, így egyike lett annak a hat játékosnak, aki több mint 500 meccsen lépett pályára a klubban.

Noha az Al-Shabab jelenleg nem számít a szaúdi Pro League egyik legnagyobb csapatának, ambiciózus tulajdonosai vannak, akik Terry jelentős játéktapasztalatát az új szerzemények kulcsfontosságú elemének tekintik.