Vágólapra másolva!
A The Athletic értesülése szerint a Premier League-ben szereplő Chelsea mindenben megegyezett a Southamptonnal a belga válogatott középpályás, Roméo Lavia átigazolási kapcsán.

A The Athletic azt írja, hogy a Chelsea és a Southampton között remek a kapcsolat, így a megállapodás gördülékenyen ment, a londoni csapat pedig 50 millió font körüli összeget fizet majd a 19 éves belga középpályásért.

Roméo Lavia Chelsea-be igazolása óriási probléma a Liverpoolnak, ugyanis Jürgen Klopp csapatából a nyári átigazolási időszakban Szaúd-Arábiába távozott a csapatkapitány Jordan Henderson és a brazil válogatott Fabinho is, így a Liverpoolnak jelen pillanatban nincs védekező középpályása.

Roméo Lavia az előző szezonban kiemelkedett a Southampton csapatából Forrás: AFP/Glyn Kirk

A Vörösök első számú célpontja a Brighton középpályása, Moises Caicedo volt, azonban az ecuadori játékost brit átigazolási rekordot jelentő 115 millió fontos összegért megszerezte a Chelsea, így Lavia volt a Liverpool második számú választása a hiányposztra, azonban a Southampton a közelmúltban elutasított a Liverpool 46 millió fontos ajánlatát a belga védekező középpályásért.

A Chelsea tehát a Liverpool mindkét kiszemeltjét megszerezte, a Mersey-parti csapat pedig két héttel az átigazolási időszak vége előtt ott tart, hogy nincs a keretében egyetlen igazi labdaszerző játékos sem,

ez pedig a szezon hátralévő részében komoly problémákat okozhat Jürgen Kloppnak, aki a Chelsea elleni mérkőzésen több poszton is bevetette Szoboszlait a csapat középpályáján.

A brit lapok elismerően írtak Szoboszlai Dominik teljesítményéről. Az Origo Sport podcast műsorában mi is elmondtuk a véleményünket a magyar válogatott csapatkapitányának Premier League-debütálásáról.