Vágólapra másolva!
Kis híján tragédiába torkollott a Gyomaendrőd megyei I-es csapatának keddi edzése, miután az egyik játékos rosszul lett, és agyvérzés gyanújával szállították kórházba.

A BEOL.hu hírportál számolt be róla, hogy a szombatra tervezett Gyomaendrődi FC-Orosházi MTK-ULE vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés elmarad, ugyanis a hazaiak halasztást kezdeményezték azok után, hogy kis híján tragédiába torkollott az együttes keddi edzése.

A gyomaendrődiek frissen igazolt futballistája, Urbancsok Ákos pár perccel az edzés vége előtt jelezte, hogy nem érzi jól magát, ezért bekéredzkedett az öltözőbe, majd ezt követően a társai megdöbbenve tapasztalták, hogy társuk rosszul lett. A csapat azonnal hívta a mentőket, akik a szakszerű ellátás után agyvérzés gyanújával a békéscsabai kórházba szállították a mindössze 20 éves játékost.

A családtól kapott információk alapján Ákos két műtéten is átesett éjszaka és a szerdai nap folyamán, ápolói szerint a következő hetvenkét óra döntő lesz a felépülését illetően" – nyilatkozta Vinkovics Attila klubelnök.

Urbancsok Ákos (a kép bal szélén csíkos mezben) élétéért küzdenek az orvosok Forrás: Bencsik Ádám

A vezető hozzáfűzte még, hogy a klubnál nagyon várják a további kedvező híreket a kórházból, és bíznak Urbancsok Ákos mielőbbi felgyógyulásában. Ugyanakkor az előzmények miatt kérték az orosházi klubot és a szövetséget, hogy járuljon hozzá a szombati bajnoki mérkőzés elhalasztásához.