Vágólapra másolva!
A Napoli korábbi edzője, Luciano Spalletti lett az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Az elmúlt idényben a Napolit bajnoki címig vezető 64 éves tréner szeptember 1-jétől tölti be a posztot. További részletet egyelőre nem közölt az olasz szövetség (FIGC), az olasz sajtó szerint viszont az együttműködés három évre, a 2026-os világbajnokságig szól.

Spalletti elődje, Roberto Mancini lemondása múlt vasárnap lett nyilvános. A FIGC már akkor jelezte: az Európa-bajnoki selejtező közelgő mérkőzéseire tekintettel hamarosan megnevezi a távozó szakvezető utódját.

Mancini 2018-ban került a válogatott élére és 2021-ben Eb-t nyert a csapatával. A tavalyi világbajnokságra viszont nem jutott ki az olasz nemzeti együttes,

amely idén bronzérmes lett a Nemzetek Ligájában.

Az olaszok a 2024-es németországi Eb selejtezőjében a C csoportban szerepelnek, ahol márciusban előbb 2-1-re kikaptak otthon az angoloktól, majd vendégként 2-0-ra nyertek Máltán. Szeptemberben az észak-macedónokkal, majd az ukránokkal játszanak, idegenben, aztán hazai pályán.