Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II hatodik fordulójának zárómeccsén a Szombathelyi Haladás 2-1-re nyert a Budapest Honvéd vendégeként a Bozsik Arénában. A tömegverekedést is hozó mérkőzés második félidejében a játékvezető asszisztense, Szabó Dániel nyilvánvaló helyzetben tévedett hatalmasat.

A 77. percben, 1-0-s Honvéd-előnynél ígéretes támadást vezetett a hazai csapat, amit a partjelző, Szabó Dániel érthetetlen módon lesre hivatkozva megállított.

Az asszisztens a tőle néhány méterre helyzkedő Kocsis Dominikot fülelte le, aki bőven a saját térfeléről indult,

amikor a passzt kapta, tehát a döntés abszolút tévesnek bizonyult. Zimmermann Márió játékvezető nem kérdőjelezte meg az ítélet jogosságát és szabadrúgást adott a Haladásnak, amely később fordított és megnyerte a mérkőzést.

A vitatott jelenet a linkre kattintva megtekinthető.