Vágólapra másolva!
Az Újpesten a második csapathoz száműzött francia Yohan Croizet kölcsönben a ZTE együtteséhez került, amely végleg leigazolta a horvát Josip Spoljaricot, aki korábban már futballozott Zalaegerszegen.

Az előző idényben Magyar Kupa-győztes Zalaegerszegtől nemrég távozott Mocsi Attila és Tajti Mátyás, ám a klubnál most két új érkezőt jelentettek be.

Egyikük a kölcsönbe érkező francia Yohan Croizet, aki 2021 óta futballozott Újpesten,

ám kétszeri súlyos térdsérülése miatt mindössze öt mérkőzésen játszott az elmúlt idényben, majd idén nyáron a lila-fehérek az NB III-as csapatukhoz száműzték. A 31 éves középpályás a Metz együttesében nevelkedett, majd játszott Belgiumban és légióskodott az Egyesült Államokban is. Croizet a Zalaegerszeggel egyéves kölcsönszerződést írt alá - számolt be róla ztefc.hu.

Yohan Croizet Zalaegerszegen folytatja kölcsönben Forrás: Újpest FC hivatalos oldala

A klub másik szerzeménye a horvát Josip Spoljaric, aki az Eszék utánpótlásában nevelkedett és ott vált élvonalbeli labdarúgóvá. A 26 éves csatár a 2021/2022-es évadban az NK Osijek kölcsönjátékosaként már egy idényt eltöltött Zalaegerszegen, és most végleg az NB I-es csapathoz szerződött, amellyel kétéves megállapodást kötött.