Ijesztő sérülés és parádés gólok az Újpest-Zalaegerszeg mérkőzésen

Újpest FC, Zalaegerszegi TE
Budapest, 2023. augusztus 26. Az újpesti Tamás Krisztián (k) és a zalaegerszegi Szalay Szabolcs. a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Újpest FC - ZTE FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. augusztus 26-án. MTI/Hegedüs Róbert
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában az Újpest 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeg csapatát a Szusza Ferenc Stadion, ezzel Nebojsa Vignjevic együttese három bajnoki után tudott ismét nyerni, míg a Magyar Kupa-címvédő ZTE sorozatban harmadik vereségét szenvedte el az NB I-ben.

A házigazda a magyar válogatott Csoboth csukafejesével már az első percben megszerezte a vezetést a Magyar Kupa címvédőjével szemben, majd Senkónak nagyot kellett védenie, hogy csapata ne kerüljön kétgólos hátrányba. A Zalaegerszeget látszólag megzavarta a hamar esett gól, de rendezte sorait és az első felvonás második felében már inkább a vendégek irányították a játékot.

Csoboth Kevin egy perc után vezetést szerzett az Újpestnek Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

Szalaynak több helyzete is adódott, a 25. percben egy szép cselt követően a tizenhatosról csavarta a kapura a labdát, amely centiméterekkel szállt a kapu fölé. Az első NB I-es meccsén pályára lépő Tóth Ákos durva becsúszása után egyből sárga lapot kapott, és nem telt el két perc a következő sárga lapos figyelmeztetésig, ekkor a vendégek középpályása,

Szendrei lekönyökölte a levegőben Onovót, akinek felszakadt a szemöldöke, és kénytelen volt elhagyni a pályát.

A félidőhöz közeledve Sajbán került lövőhelyzetbe, ezt azonban Banai bravúrral védte, majd Csóka a hosszabbítás utolsó pillanataiban bombázott az újpesti kapu irányába, lövése azonban a felső lécről a gólvonalra pattant, ezt a videóbíró ellenőrizte, de végül a játékvezetők nem ítéltek gólt.

Újpesten is kikapott a Zalaegerszeg Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

A második félidő elején ZTE nyomott, aminek a 60. percben meg is lett az eredménye. Mim egyenlített, majd a szünetben becserélt Ambrose kevesebb mint egy perc alatt visszaállította az egygólos különbséget. A meccs végéhez közeledve sem lassult a játék, mindkét oldalon adódtak komoly helyzetek, ám Senkó és Banai is résen volt. Utóbbi oldalba térdelte csapattársát, Anculaszt, miközben kiütötte a labdát a kapu előteréből. Az újpestiek próbálták tördelni a játékot, ezért a játékvezető kilencperces hosszabbítást rendelt el, de a ZTE-nek már nem sikerült az újabb egyenlítés.

Nebojsa Vignjevic együttese ezzel megszerezte második győzelmét a szezonban.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Újpest FC-ZTE FC 2-1 (1-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 4000 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Csoboth (1.), Ambrose (61.), illetve Mim (60.)
sárga lap: Kastrati (30.), Tóth (33.), Ljujic (84.), illetve Kovács (15.), Szendrei (35.), Bedi (81.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista