A találkozót megelőzően a Sóstói Stadion előtt felavatták a klub legendás edzőjének, az öt évvel ezelőtt elhunyt Kovács Ferencnek a szobrát. Az eseményen rengeteg fehérvári drukker tiszteletét tette, beszédet mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Balogh Attila, a klub ügyvezető igazgatója és Csongrádi Ferenc, a gárda korábbi csapatkapitánya, az 1984/85-ös UEFA Kupa-menetelés egyik vezéralakja is. Utóbbi elmondta, óriási megtiszteltetésnek tartotta, hogy a mesteredző fiatalon megadta neki a lehetőséget. Közös útjukról a csapat indulóját idézve azt mondta, "veled a jóban, veled a bánatban", utalva ezzel a Ferencvárossal szemben 1976-ban elbukott bajnoki címre, valamint az UEFA Kupa-döntővel zárult európai kupamenetelésre. Nagy Benedek szobrászmester műve egy jól ismert fotó alapján készült el, ezen Kovács Ferenc a kispadon ül, így a szurkolók is mellette emlékezhetnek a múltra.
A mérkőzésbe nagy lendülettel vetették bele magukat a hazai szurkolók, de az első félidőben csalódniuk kellett, ugyanis a két csapat gyakorlatilag komoly helyzet nélkül hozta le a játékrészt.
A fordulást követően hatalmas mezőnyfölénybe került a Fehérvár, de inkább egy-egy egyéni villanásnak köszönhetően tudott csak veszélyt teremteni, előbb Schön fordult be és tüzelt nagy erővel, majd Kalmár jó 30 méterről találta el a kapufát, utóbbi lövését Piscitelli ujjheggyel tolta az oldalsó lécre. A 82. percben egy pontrúgás után tört meg a jég, Kalmár szögletét a csereként pályára lépő Szabó továbbította a hálóba.
A Mezőkövesd a 93. percben egyenlíthetett volna, de Drazic közeli lövését Tóth bravúrral hárította, ezzel otthon tartotta csapatának a három pontot. A hazaiak az ellentámadásból állították be a végeredményt, Kastrati a vendégek messze kifutó kapusa mellett elvitte a labdát és gyakorlatilag begyalogolt a hálóig.
A nyeretlenek csatáján a piros-kékek sikere azt jelentette, hogy már csak a matyóföldiek nem győztek az élvonal 2023/24-es szezonjában.
OTP Bank Liga, 5. forduló:
Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3196 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Szabó L. (82.), L. Kastrati (94.)
sárga lap: L. Kastrati (95.), illetve Beriasvili (17.), Kállai (63.), Brtan (84.)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |