Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa-címvédő Zalaegerszeg csütörtökön 2-1-re kikapott hazai pályán a horvát NK Osijek csapatától a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának visszavágóján, így Boér Gábor együttese 3-1-es összesítéssel búcsúzott a harmadik számú európai kupasorozatból.

A négy Konferencia-liga-selejtezőben még érdekelt magyar csapat közül a Zalaegerszeg várhatta a legnehezebb helyzetből a második forduló visszavágóját, ugyanis az első mérkőzésen egy 91. percben kapott góllal kapott ki 1-0-ra a horvát NK Osijek otthonában. A múlt csütörtöki találkozó eredménye alapján és lélektanilag is az eszéki együttes várhatta kedvező helyzetből a zalaegerszegi visszavágót.

A horvát bajnokság előző szezonjának bronzérmese a Slaven Belupo 6-1-es legyőzésével kezdte az új idényt, vasárnap pedig az NK Rudes otthonában háromgólos hátrányból fordítva végül 4-3-ra nyert. Ezzel szemben a Magyar Kupa-címvédő ZTE a Kisvárda elleni 2-0-s vereséggel hangolt a csütörtöki meccsre.

Boér Gábor vezetőedző mindössze egy helyen, a kapusposzton változtatott az Eszéken pályára küldött kezdőcsapatához képest, így a ZTE a Gyurján – Huszti, Mocsi, Szafronov, Gergényi – Ubochioma, Szendrei, Szankovics, Tajti – Sajbán, Szalay összeállításban lépett pályára.

A remekül védő Gyurján Mártonnak nem volt esélye az eszékiek korai góljánál Forrás: MTI/Katona Tibor

A Zalaegerszegnél nagyon bíztak a jó kezdésben, ennek ellenére már a 9. percben hátrányba kerültek a hazaiak egy szerencsétlen öngóllal.

A lesvonalról kiugró Mijo Caktas lövésénél hatalmasat védett Gyurján, de a labda éppen Gergényi melléről pattant a kapu bal alsó sarkába.

Alig 10 perccel később ismét Gyurjánnak kellett bravúrt bemutatnia. Innentől viszont változott a játék képe, a bátran játszó ZTE átvette az irányítást és agresszív letámadásokkal igyekezett meglepni a horvát élvonal listavezetőjét. A 32. percben Gergényi beadását Huszti fejelte vissza, Meshack azonban csúnyán kapu fölé bombázta a ziccert. A nigériai támadó ráadásul a lövés után combizomsérülést szenvedett, így Boér Gábornak már az első félidőben kényszerűségből kellett cserélnie.

A zalaegerszegi Szalay Szabolcs és Sztefanosz Evangelu küzd a labdáért Forrás: MTI/Katona Tibor

A folytatásban is jól játszottak a zalaiak, teljesen más futballt produkálva, mint egy héttel korábban Eszéken. A hosszabbítás perceiben akár az egyenlítés is összejöhetett volna a magyar együttesnek, de Sajbán közeli fejesét elképesztő mozdulattal szedte ki a bal felső sarokból Malenica kapus - ez volt a zalaiak legnagyobb helyzete az első félidőben.

A második félidőt ott kezdte a Zalaegerszeg, ahol az elsőt abba hagyta. Szalay 15 méterről eleresztett bombáját Malenica látványos vetődéssel tornázta ki a jobb felső sarokból. A hazaiak a folytatásban is bátran és stabilan játszottak, sőt határozottan veszélyesebbek voltak, mint az Osijek, de a helyzetkihasználással adódtak gondjaik.

A 62. percben csupán centik hiányoztak a zalai gólhoz: Tajti cselezgetett a tizenhatos előterénél, majd megeresztett egy életerős lövést, ami a bal kapufán csattant.

Bátran játszott a Magyar Kupa-győztes ZTE, de búcsúzott a Konferencia-ligától Forrás: MTI/Katona Tibor

A 73. percben aztán két korábbi zalaegerszegi játékos összehozta a horvátok második gólját, amivel végképp megpecsételődött a ZTE sorsa. Sime Grzan beadását a középen érkező Josip Spoljaric lőtte a jobb alsóba.

Az összesítésben háromgólos eszéki előny ellenére a Boér-csapat nem adta fel, és Eduvie Ikoba révén szépített a hajrában.

Az utolsó percekben is küzdőtt becsülettel a Zalaegerszeg, de az eredmény már nem változott, így kiesett a Konferencia-ligából.

Konferencia-liga-selejtező:
2. forduló, második mérkőzés:
Zalaegerszeg - NK Osijek (horvát) 1-2 (0-1)
Gólszerző: Ikoba (82.), illetve Gergényi (9. - öngól), Spoljaric (73.)
Továbbjutott: az NK Osijek 3-1-es összesítéssel