Vágólapra másolva!
Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején David Beckham volt a világ egyik legnépszerűbb futballistája. Az angol válogatott sztárért milliók rajongtak, bármerre járt, őrületet váltott ki az emberekből. Nem csak a futballtudása miatt kedvelték, valóságos divatikonná vált, rengetegen utánozták a hajviseletét, az öltözködését, vagy éppen a tetoválásait. Beckham üzletemberként is elképesztően sikeres, népszerűsége továbbra is töretlen. A korábbi klasszis focista a visszavonulása után klubot alapított, idén nyáron pedig őrületes szenzációt okozott azzal, hogy leigazolta a csapatába minden idők legjobb labdarúgóját, Lionel Messit.

David Beckham Amerikát is meghódította

David Beckham a Manchester United játékosaként robbant be a futballvilágba a 90-es évek közepén. Páratlan tehetségének, munkamoráljának és fantasztikus rúgótechnikájának köszönhetően hamar alapemberré vált Sir Alex Ferguson csapatában, és óriási szerepet játszott abban, hogy az angol sztárcsapat 1999-ben története során először triplázott: a Premier League és az FA-kupa mellé a Bajnokok Ligáját is megnyerte.

Beckham ekkoriban már abszolút világsztárnak számított, ugyanis 1997-ben ismerkedett meg Nagy-Britannia legnépszerűbb popzenekarának, a Spice Girlsnek az énekesnőjével,

Victoria Adamsszel, akit két évvel később, a BL-győzelem után feleségül vett.

David Beckham 1999-ben vette feleségül Victoria Adamset Forrás: AFP/Vanina Lucchesi

Beckham ekkortájt már nem élhetett nyugodt magánélet, minden lépését figyelte a média, amely gyakran gyártott róla és feleségéről hamis híreket. Az angol válogatott legnagyobb sztárja 2003-ban a Real Madridba igazolt - összeveszett Fergusonnal, aki az öltözőben egy cipővel arcon rúgta -, amely természetesen azzal járt, hogy Spanyolországba költözött, ahol szintén állandóan a figyelem középpontjában volt. A Realnál töltött ideje alatt még a korábbinál is nagyobb felhajtás volt körülötte, bármerre edzőtáborozott a csapat, Beckhamért megőrültek a szurkolók, az angol sztár pedig mindig készségesen fotózkodott a rajongókkal és türelmesen osztogatta az autogramokat.

32 évesen úgy döntött, új kihívás elé néz, és az észak-amerikai bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy együtteséhez igazolt.

David Beckham 2007 és 2013 között volt a Los Angeles Galaxy játékosa Forrás: Getty Images via AFP/2012 Getty Images/Harry How

Az 1994-es, Egyesült Államokban rendezett világbajnokság után létrehozott MLS a 2000-es évek elején hanyatlásnak indult, ám Beckham megjelenésével egy csapásra megváltozott minden. A Galaxy mérkőzéseire rengetegen látogattak ki, hogy élőben láthassák az angol válogatott csillagot, és abban az országban, ahol a sportrajongókat elsősorban a kosárlabda, a jégkorong, az amerikaifutball és a baseball érdekli, a labdarúgás iránt is megnőtt a kereslet. Beckham Amerikába szerződése beindított egy folyamatot és minden bizonnyal nagy szerepe volt abban, hogy később olyan sztárfutballisták, mint például Thierry Henry, Kaká, Steven Gerrard, Andrea Pirlo, vagy éppen Zlatan Ibrahimovic is az MLS-be igazoltak karrierjük végéhez közeledve.

Beckham 2007-es klubváltását azonban üzleti célok is motiválták, ugyanis az amerikai futball-ligával kötött első szerződésében az állt, hogy 25 millió dolláros belépővel saját franchise-t alapíthat.

Időközben kétszer is szerepelt kölcsönben az AC Milanban, majd 2013-ban vonult vissza a Paris Saint-Germain csapatától, egy évvel később pedig Miami polgármesterének társaságában bejelentette, hogy él a szerződésben rögzített jogával, és befektetőtársaival együtt létrehoz egy új klubot. Az Inter Miami csapata végül 5 évvel ezelőtt, 2018-ban alakult meg, és már a hivatalos bejelentés idején olyan hollywoodi sztárok és hírességek álltak Beckham támogatói között, mint a világhírű énekes-színésznő, Jennifer Lopez, a Grammy-díjas rapper, Jay-Z, az Oscar-díjas színész, Will Smith, valamint a nyolcszoros olimpiai bajnok futólegenda, Usain Bolt.

David Beckham a befektetőtársaival 2018-ban alapította meg az Inter Miami csapatát Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Cliff Hawkins

Felesége, Victoria a kezdetektől fogva támogatta Davidet a projektben, a manapság Dubai, London és Miami között ingázó Beckham-családnak az amerikai nagyváros a második otthona lett. Két évvel ezelőtt egy elképesztő luxusingatlant vásároltak az egyik felhőkarcolóban, amelyhez helikopterleszálló és az Atlanti-óceánra néző csodás panoráma is tartozik. A házaspár négy gyereke is gyakran megfordul Miami környékén, sőt, legidősebb fiuk, a 24 éves Brooklyn a feleségével a floridai Palm Beachen él, a 20 éves Romeo pedig az Inter Miami tartalékcsapatában játszott, jelenleg az angol Brentfordban focizik. 12 éves lányuk, Harper a nyári szünidő jelentős részét Miamiban tölti, 18 éves zenész fiuk, Cruz pedig előszeretettel használja szülei 5 millió fontos családi luxusjachtját.

Beckham baráti körébe világsztárok tartoznak, az egykori futballsztárt gyakran látják egy társaságban minden idők legjobb NFL-játékosával, Tom Brady-vel, valamint a Los Angeles Lakers kosárcsapatának klasszisával, LeBron Jamesszel, és rendszeresen megfordul azokban az éttermekben, ahová a Kardashian nővérek, Will Smith, vagy éppen a híres rapper, Drake járnak.

Tom Bradyvel is remek viszonyt ápol David Beckham Forrás: marca.com

A fényűző életmód és a lenyűgöző luxus mellett Beckham a hétköznapibb helyeken is szívesen megfordul, egyik kedvenc étterme egy kubai bisztró, az Enriqueta's Sandwich Shop, ahol a legdrágább étel is csupán 4000 forintnak megfelelő összegbe kerül.

mondta Lucia Pla, a családi étterem tulajdonosa.

Beckham mindent megtett azért, hogy Miamiban is imádják az emberek, és mindezt csak fokozta azzal, amikor megszerezte a csapatába minden idők egyik, ha nem a legjobb futballistáját, Lionel Messit.

Őrületet okozott Amerikában Lionel Messi megszerzésével

Beckham klubja, az Inter Miami - teljes nevén Club Internacional de Futbol Miami - 2020 márciusában mutatkozott be az MLS-ben a Los Angeles FC otthonában elszenvedett 1-0-s vereséggel. A koronavírus-járvány megjelenése miatt a debütálást követően világszerte szüneteltek a focibajnokságok, így a csapat első hazai mérkőzésére csak néhány hónappal később került sor, majd 2020 augusztusában született meg a klub történetének első győzelme, egy 3-2-es siker az Orlando City ellen. Az Inter Miami jelenleg a várostól 30 mérfölddel távolabb fekvő, Fort Lauderdale-ben található, 21 ezer férőhelyes stadionban játssza a hazai meccseit, és csak 2025-re épül fel az új aréna. Mindez azonban nem zavarta Beckhamet a franchise fejlesztésében, 2020 nyarán leigazolta a Real Madrid, a Juventus és a Chelsea korábbi csatárát, az argentin Gonzalo Higuaint, 2021 elején pedig egykori manchesteri klubtársát, az angol női fociválogatott korábbi szövetségi kapitányát, Phil Neville-t nevezte ki edzőnek.

David Beckham népszerűsége az Egyesült Államokban is töretlen Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Megan Briggs

Az erőfeszítések és befektetések ellenére az eredmények egyelőre nem túl meggyőzőek, a mostani szezonban jelenleg az MLS Keleti főcsoportjának utolsó helyén áll az Inter Miami, Beckhamék a nyáron ki is rúgták Neville-t, akinek a helyére a Barcelona korábbi trénerét, Gerardo Martinót nevezték ki.

A legnagyobb szenzáció pedig ezután következett: a klub Beckhamnek köszönhetően leigazolta minden idők legjobb labdarúgóját, a hétszeres aranylabdás Lionel Messit.

Az argentin világsztárnak idén nyáron lejárt a szerződése a PSG-vel, és a Barcelona visszavárta, illetve Szaúd-Arábiából is döbbenetes ajánlattal csábították, a játékos mégis az Inter Miamit választotta.

"Pár héttel ezelőtt arra ébredtem, hogy körülbelül egymillió üzenetet kaptam. Nem értettem, hogy mi történt, mert általában ennyit azért nem szoktam kapni. Aztán meghallottam, hogy Leo bejelentette, hogy Miamiba jön.

Ezt mindig is egyfajta kötelezettségnek éreztem a szurkolóink miatt. Szóval amikor meghallottam, hogy az egyik legjobb játékos - ha nem a legjobb - az én csapatomban akar játszani, az hatalmas pillanat volt" - árulta el az angol sztár, mit érzett, amikor értesült Messi érkezéséről.

Beckham már 10 éve is arról álmodozott, hogy egyszer a csapatában futballozik majd Messi, és 2019-ben titokban Barcelonába utazott, hogy meggyőzze a klasszist. "Repülőgépre szálltunk, és titokban Barcelonába repültünk Londonból. Belopóztunk egy szállodába, találkoztunk Messi édesapjával és egyben ügynökével, Jorge Messivel, és elkezdtük a beszélgetést. A lényeg így hangzott:

árulta el Beckham a The Athleticnek adott interjújában.

Beckham álma teljesült, az Inter Miami leigazolta Lionel Messit Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Mike Ehrmann

Beckham álma végül teljesült, Messi idén júniusban maga jelentette be, hogy az Inter Miamiban folytatja karrierjét.

Természetesen figyelembe vettem a döntésnél a családom érdekeit is" - indokolta döntését a világbajnok sztár, aki Miamiban azért nem tud elbújni a nyilvánosság elől, hiszen amióta bejelentették az érkezését, az amerikai városban kitört a Messi-láz.

A hétszeres aranylabdás bemutatását elképesztő érdeklődés övezte, telt ház, tomboló szurkolók és tűzijáték kíséretében került rá sor, az első meccsén pedig világsztárok egész sora volt rá kíváncsi.

Floridában, a Cruz Azul elleni kupamecsen olyan sztárok figyelték a csereként beálló Messit, mint a legendás kosaras, LeBron James, a valaha volt egyik legjobb női teniszező, Serena Williams, de nem akart lemaradni a világ egyik legismertebb celebje, Kim Kardashian sem. Rajtuk kívül ott volt a meccsen Messi korábbi válogatott csapattársa is, a ma már visszavonult Sergio Agüero, és a lelátón helyet foglalt több NFL-játékos is, valamint Beckhamék barátja, az énekes Marc Anthony, és a szintén zenész Becky G, aki fel is lépett a mérkőzés előtt.

Az est fénypontjáról természetesen maga Messi gondoskodott, aki egy védjegyének számító fantasztikus szabadrúgásgóllal döntötte el a találkozót a 94. percben.

Beckham a családja körében nézte végig a meccset, és a káprázatos találat után nem tudta visszafogni az érzelmeit és könnyekig hatódott.

Messi - aki egyébként 150 millió dolláros megaszerződést kötött új csapatával - bemutatkozása óta az Inter Miami szárnyra kapott, a csapat három győzelmet könyvelhetett el, ezeken az argentin már öt gólt lőtt és egy gólpasszt is adott. Mindhárom sikert a mexikói és az MLS csapatai részvételével zajló Ligák Kupájában aratta az együttes, amely ha így folytatja, a bajnokságban is elmozdulhat az utolsó helyről.

A hétszeres aranylabdás megszerzése mellett a Barcelonától két klasszist, Sergio Busquetset és Jordi Albát is megszerezték Beckhamék,

így Messi a korábbi edzőjével és egykori csapattársaival az oldalán emelheti magasabb polcra az Inter Miamit.

Lionel Messi álomszerűen kezdett az Inter Miamiban Forrás: Getty Images via AFP/2023 Getty Images/Mike Ehrmann

A városban az emberek elképesztően hálásak David Beckhamnek azért, hogy egy ilyen kaliberű világsztárt csábított Miamiba. Számtalan helyen megjelentek az argentin csatárt ábrázoló falfestmények, a vállalkozó kedvűek pedig Messi által ihletett szendvicseket, sőt Messi-sört is árulnak.

mondta Maximiliano Infantino, a klub hűséges szurkolója.

Az egyik falfestmény egy hétemeletes épület teljes oldalát fedi, és két Messi-képet ábrázol, amelyet egy helyi graffitiművész festett. Az alkotásban Beckham is közreműködött, aki Messi fogainak megfestésében segédkezett.

David Beckham már játékosként is szenzációt okozott az Egyesült Államokban - a példáját követve világsztárok igazoltak az MLS-be -, és klubtulajdonosként is elképesztő hatással van az amerikai labdarúgásra. Amikor 2014-ben bejelentette, hogy futballklubot fog alapítani, az Orlando City, a New York City FC, az Atlanta United, a Minnesota United, a Los Angeles FC és az FC Cincinnati is megkezdte szereplését az élvonalban. Az NHL, az NBA, az NFL és az MLB mellett az országban egyre fontosabb szerepet kap a futball, amit jól szemléltet, hogy az Egyesült Államok Mexikóval és Kanadával közösen világbajnokságot rendez 2026-ban. Beckham az elmúlt években rengeteget tett a foci népszerűsítéséért, Messi szerződtetésével pedig minden képzeletet felülmúlt és valóra váltotta az amerikai álmot.