Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó másodosztályú-bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd összeállítást készített a Csákvár ellen 2-1-re megnyert meccs szabálytalanságairól, amelyet elküldött az MLSZ-nek.

"Nyolc sárga lap, két csere sérülés miatt, feszültség, több tömegjelenet – nem mondhatjuk, hogy nyugodt mederben zajlott a Merkantil Bank Liga első fordulójában Csákvár–Honvéd (1–2) mérkőzés, s noha ismerjük a közvélekedést, miszerint

az NB II sokkal inkább a fizikumra épít, mint az első osztály, valljuk, a keménység nem lehet egyenlő a durvasággal"

- írta a közleményében a kispesti klub.

Sok volt a durvaság a Csákvár-Honvéd meccsen Forrás: honvedfc.hu

Hozzátették,

Kocsis Dominikot például azért kellett lecserélni, mert a fejére kapott egy könyököst, majd esés közben még egy rúgást a mellkasára

(Karacs Dániel sárga lapot kapot) és több olyan eset is volt, amikor a labda a közelben sem volt, miközben a kipsesti játékosokat földre vitték vagy éppen megrúgták.

A Honvéd jelezte, hogy a videós összeállítást az MLSZ-nek is eljuttatják,

illetve hisznek benne, hogy a vasárnapi mérkőzésből nem szabad általánosítani a Csákvár és az NB II stílusára sem.