A holland AZ Alkmaartól igazolt magyar balhátvéd a felkészülés során bizonyított a Bournemouth vezetőedzőjének, így kezdőként kapott helyet a Premier League első körében, a klubtörténelem ötödik tinédzsereként. Kerkez olyannyira jól teljesített a szereléseivel, a letámadásaival, a gyorsaságával és olykor az ígéretes beíveléseivel, hogy
a szurkolók hangos tapssal jutalmazták a jó labdaérintéseinél, és a klub közösségi oldala is kiemelte a hatalmas energiáját.
A Bournemouth azonban győzelemnek nem örülhetett a mérkőzésen. Noha a hazaiak az első félidőben Tomas Soucek kapufájánál, Szaid Benrahma lövésénél és Lucas Paquetá fejesénél is még megúszták kapott gól nélkül a West Ham helyzeteit, a második játékrész elején Jarrod Bowen 20 méterről már nem hibázott, és kilőtte a jobb felső sarkot.
A Bournemouth hátrányban viszont jóval veszélyesebben kezdett támadni, Joe Rothwell révén egy felsőlécig is eljutott a csapat, majd a hajrában végül gólt is sikerült szereznie. A 83. percben
Antoine Semenyo rossz lövését a csapattársa, Dominic Solanke szemfülesen vette át, majd kicselezte a kapust, és közelről az üres kapuba gurított.
A gól után a West Hamnek volt több lehetősége a győztes találat megszerzésére, de Paquetá kapufájánál közelebb nem jártak a vendégek a gólhoz.
A meccset végigjátszó Kerkez Milos így döntetlennel mutatkozott be az angol bajnokságban az új klubja színeiben.
Premier League, 1. forduló, szombati eredmények:
Arsenal-Nottingham Forest 2-1 (2-0)
Brighton-Luton 4-1 (1-0)
Everton-Fulham 0-1 (0-0)
Sheffield United-Crystal Palace 0-1 (0-0)
Bournemouth-West Ham United 1-1 (0-0)
1. félidő |
---|
39Jarrod Bowen |
2. félidő |
---|
97Chris Mepham |
94Lucas Paqueta |
94Lucas Paqueta |
87Emerson |
86Pablo Fornals |
82Dominic Solanke |
78Michail Antonio |
75David Brooks |
75Max Aarons |
67Ryan Christie |
60Jaidon Anthony |
60Marcos Senesi |
51Jarrod Bowen |
51Tomas Soucek |
49Michail Antonio |
Tavernier
Kelly
Smith
Fredericks
Aarons
Zabarnyi
Senesi
Kerkez
Billing
Rothwell
Areola
Coufal
Zouma
Aguerd
Soucek
Paqueta
Bowen
Fornals
Benrahma
Antonio
AFC Bournemouth
16Marcus Tavernier |
5Lloyd Kelly |
15Adam Smith |
2Ryan Fredericks |
1Neto |
37Max Aarons 75 |
27Illia Zabarnyi |
25Marcos Senesi 60 |
3Milos Kerkez |
29Philip Billing |
8Joe Rothwell |
7David Brooks 75 |
10Ryan Christie 67 |
32Jaidon Anthony 60 |
9Dominic Solanke 82 |
20Ionut Andrei Radu |
6Chris Mepham 97 |
23James Hill |
43Ben Greenwood |
26Gavin Kilkenny |
22Hamed Traore |
24Antoine Semenyo |
19Justin Kluivert |
0Kieffer Moore |
14Alex Scott |
11Dango Ouattara |
18Tyler Adams |
13Emiliano Marcondes |
West Ham United
23Alphonse Areola |
5Vladimir Coufal |
4Kurt Zouma |
27Nayef Aguerd |
33Emerson 87 |
28Tomas Soucek 51 |
10Lucas Paqueta 94 94 |
20Jarrod Bowen 51 39 |
8Pablo Fornals 86 |
22Said Benrahma |
9Michail Antonio 78 49 |
1Lukasz Fabianski |
49Joseph Anang |
24Thilo Kehrer |
2Ben Johnson |
21Angelo Ogbonna |
17Maxwel Cornet |
18Danny Ings |
32Conor Coventry |
45Divin Mubama |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |