Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Mainz a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolt a másodosztályban szereplő Hertha BSC csapatkapitányát, Marco Richtert.

A 25 éves középpályás az Augsburg csapatában mutatkozott be a Bundesligában, majd 2021 nyarán igazolt a berlini csapathoz, amelynek a színeiben 66 meccsen 13 gólt lőtt és 13 gólpasszt adott.

Richter az idei szezonban a Hertha mindhárom másodosztályú bajnoki mérkőzésén kezdőként lépett pályára, nyáron pedig a csapatkapitányi karszalagot is megkapta Dárdai Pál vezetőedzőtől.

Marco Richter két év után távozott Berlinből Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Jacob Schroter

Az átigazolás részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a Transfermarkt adatai szerint a Mainz 3 millió eurót fizetett a Hertha csapatkapitányáért, aki 2027 nyaráig írt alá új csapatánál.

Szeretnénk megköszönni Marcónak a Hertha BSC-nél végzett erőfeszítéseit, és minden jót kívánunk neki személyesen és szakmailag egyaránt" – mondta Benjamin Weber sportigazgató.

A játékos a távozásáról azt mondta, hogy az elmúlt két év eseménydús volt számára. Mindig is szeretett a Herthában futballozni, ezért a kiesés még mindig fájni neki, de remél, hogy a Hertha hamarosan visszatalál a felfelé vezető útra.

Egyre nagyobb bajban van Dárdai Pál csapata Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

Dárdai Pál csapata nincs könnyű helyzetben, ugyanis a Hertha eddig mindhárom meccsét elveszítette a Bundesliga 2-ben. A berlini csapat legutóbb a Hamburg ellen szenvedett 3-0-s vereséget, ráadásul a találkozón kaput eltaláló lövése sem volt.