A birminghami klub közleményéből kiderült, hogy a 24 éves játékost egy évre vették kölcsön az angolok a török bajnok Galatasaraytól, és amint megkapja a munkavállaláshoz szükséges vízumengedélyét csatlakozhat új csapatához.
A meglehetősen balhés játékosnak tartott Zaniolo htalmas tehetségnek indult, korábban az év fiatal játékosának is megválasztották az olasz élvonalban. Sokáig Francesco Totti lehetséges utódjának tartották az AS Roma csapatánál, ám sérülései miatt nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. A szurkolók haragját kiváltva a téli átigazolási időszakban jelezte, hogy távozni szeretne, és februárban török rekordot jelentő 16,5 millió euróért szerződött a Galatasarayhoz, ahol tavasszal mindössze tíz bajnokin lépett pályára, igaz így is szerzett öt gólt. Az isztambuli együttessel idén török bajnokságot nyert, az AS Romával pedig 2022-ben hódította el a Konferencia-ligát.