Vágólapra másolva!
Oroszországban meghökkentek Sztanyiszlav Csercseszov tegnapi menesztésén, ugyanakkor többen úgy vélik, maradhat Európában az oszét szakember.

Az orosz sajtó eddig is kiemelten foglalkozott a Ferencvárossal, mióta Sztanyiszlav Csercseszov lett a Fradi edzője, így érthető módon a távozásáról is majd minden számottevő lap beszámolt.

Sok portál szenzációként ír a feröeriek 3-0-s győzelméről, ami ugyanakkor nagy blama a zöld-fehéreknek, s magának Sztanyiszlav Csercseszovnak is - írta meg a Magyar Nemzet.

Egy korábbi orosz válogatott futballista ugyanakkor kiakadt amiatt, hogy távoznia kellett az edzőnek.

– méltatlankodott Vlagyimir Granat korábbi orosz válogatott hátvéd, aki még a Dinamo Moszkvánál volt Csercseszov játékosa. Granat szerint a döntés már csak azért is méltánytalan Csercseszovval szemben, mert már elkezdődött az idény, s minden csapatnak megvan már az edzője.

Sztanyiszlav Csercseszov Forrás: MTI/Mónus Márton

"Egy ilyen vereség után természetes dolog, hogy elküldik az edzőt, ez a munkánk része" – fogalmazott az egyik legtapasztaltabb orosz tréner, Jurij Szemin, aki Csercseszovhoz hasonlóan ugyancsak volt már orosz szövetségi kapitány. Szemin szerint Csercseszov ezek után akár Oroszországban is feltűnhet, de maradhat Európában is.

"Ha akar, dolgozhat Oroszországban. Magasan kvalifikált szakember, ezt bizonyította többször is, lesz ajánlata és munkája. Hogy maradhat-e Európában? Könnyen megtörténhet, nyelveket beszél, sokat dolgozott az európai labdarúgásban, így ez is egy lehetséges opció a számára" – latolgatta a 76 esztendős szakember.

Ezzel egyetértett a Szovjetunió válogatottjában kapuslegendának számító Anzor Kavazashvili, aki Lev Jasintól örökölte meg annak idején a Szbornaja egyes számú mezét.

"Csercseszov egy európai szinten is tapasztalt szakember, biztos vagyok benne, hogy hívni fogja majd egy másik európai élcsapat. Lehet, hogy ez a csapat nem lesz bajnokaspiráns, de élklub lesz" – vetítette előre Anzor Kavazashvili.

A fenti két szakemberrel ellentében az orosz játékosügynök, Dmitrij Szeljuk szerint Csercseszov előtt csak egy út van jelenleg.

Most nem olyan idők járnak, hogy az orosz edzők európai kluboknál dolgoznak. Nagy valószínűséggel az RPL-ben (az orosz élvonal hivatalos rövidítése ) fog majd dolgozni. Az öt legnagyobb klubnak van edzője, így Szocsi marad a legoptimálisabb hely a számára, ha esetleg nem jól kezd az együttes. Mint ahogy az is érdekes lesz, hogy Rasid Rakhimov milyen rajtot vesz majd a Rubin Kazannyal" – fogalmazott Dmitrij Szeljuk.