Vágólapra másolva!
Kerkez Milos az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth-hoz szerződött. A Premier League-ben legutóbb 15. helyezett klub csütörtökön reggel jelentette be, hogy leigazolta a nyolcszoros magyar válogatott balhátvédet. A megállapodás időtartamáról és az átigazolási összegről nem írtak, de korábbi sajtóinformációk szerint a játékos négy évre kötelezte el magát, a Bournemouth pedig 18 millió eurót fizetett érte.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nagy előrelépés Kerkez karrierjében, hogy a Premier League-ben szerepelhet.

"Minden játékosnak az a feladata, hogy a fejlődésén dolgozzon, egyre jobb csapatokban és egyre jobb bajnokságokban játszhasson. Milosnak több klubtól, több bajnokságból voltak megkeresései, de végül a Premier League mellett döntött.

- nyilatkozott Rossi az MLSZ honlapján.

Kerkez Milos a Premier League-ben bizonyíthat Forrás:afcb.co.uk

Hozzátette, Kerkez nagyon fiatal még, és bár eddig is rengeteget fejlődött, "bőven van még benne potenciál".

"Milos jó értelemben véve kifejezetten agresszív és nagyon gyors játékos, így szerintem nem lesznek problémái Premier League-re jellemző játékstílussal, hiszen az angol bajnokság jóval fizikálisabb stílust képvisel, mint a holland, de ez nem fog neki gondot okozni." - fogalmazott az olasz szakember.

Az augusztus 11-én kezdődő angol bajnokság második fordulójában találkozik a Liverpool és Bournemouth, azaz Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata.

Gera Zoltán, aki két csapatban is szerepelt a Premier League-ben - a West Bromwich Albionban és a Fulhamben -, úgy vélekedett, azzal, hogy Kerkez a Bournemouth-hoz szerződött, nagyon jó helyre került.

"Szerintem senki nem kétkedik abban, hogy jelen pillanatban a Premier League a legerősebb bajnokság a világon. Oda szeretnének menni a játékosok játszani és hogy ha ott, abban a csapatban jól játszik, megállja a helyét, kiemelkedik, akkor nyilván lehet följebb is lépni. De azért maradjunk annyiban, hogy egy Premier League-ben, egy Bournemouth-ban játszani nem kis dolog. Hogyha megnézzük, hogy milyen játékosokat igazoltak az elmúlt időszakban, akkor azt látjuk, hogy 25 és 15 millióért vettek játékosokat, ezt más csapatok nem tudják megtenni, akár egy Lazio, akár egy Benfica sem." - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a szakember.

Gera kiemelte, az az agresszivitás, amivel Kerkez rendelkezik, nagyon ritka a futballban, "egy az egyben szinte nem lehet őt megverni, támadásban is nagyon bátran belép a játékba". Hozzátette, az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként azt látta, hogy a védő nagyon gyorsan fejlődött.

Gera szerint Szoboszlai és Kerkez érkezése akár megerősítheti a Wolverhamptont abban, hogy ne adja újra kölcsön Bolla Bendegúzt és kipróbálja, mire képes a Premier League-ben.