Vágólapra másolva!
20 csapattal, kelet-magyarországi bajnokság- és tornaszervező partnereink bajnok és kupagyőztes csapataival került megrendezésre a magyar minifutball-bajnokság keleti rájátszása Hajdúszoboszlón, amelyet végül a PFF Szántó nyert meg, így a ceglédberceli SZPCDSE-ECECE és a budapesti Chicago után harmadikként kvalifikálta magát a július 30-i FINAL4-ba.

A legtöbb csapat Debrecenből érkezett, ahonnan öt klub is megmérettette magát, Nyíregyházáról három, míg Egerből két csapat vett részt a tornán. Mellettük Bélapátfalva, Martfű, Maglód, Balassagyarmat, Dorogháza, Megyaszó, Mezőkövesd, Kecskemét és Encs is delegált csapatot, kétség sem férhet hozzá, hogy kelet-magyarország a legaktívabb a honi kispályás labdarúgás térképén.

Helyszíni sorsolással – mindenféle kiemelés nélkül – kezdődött meg a torna, ahol a csapatok négy darab ötfős csoportba kerültek. Az erőviszonyokról nem sokat lehetett előre mondani, de

abban egyetértettek a résztvevők, hogy ez a Final4-ért folyó küzdelemsorozat egyik legerősebb állomása.

Nagyon erős mezőny jött össze Hajdúszoboszlón Forrás: Vaszkó Viktor/Vaszkó Viktor

Az A-csoportot Mezőkövesd kupagyőztese, a korábbi BL-induló Lovehunter nyerte, megelőzve a debreceni DVKLSZ bajnokság ezüstérmesét, a Spectrumot. Mindent elmond a csoportról, hogy az 1-4. helyezettek között mindösszesen egy pont volt a különbség. A B-csoportban mindenki nyert meccset és senki sem maradt veretlen, végül a debreceni Fékcentrum Kft és a maglódi H.O.P.E. kéz a kézben jutott a legjobb nyolc közé. A C- csoportot magabiztosan – mindösszesen egy kapott góllal - nyerte a martfűi PFF Szántó, mögöttük az Igor Bogdanoviccsal felálló VI-Szövi lépett a negyeddöntőbe, míg Debrecen bajnokcsapata, a Hungarotarg a csoportban ragadt. A D-csoportban három csapat is 9 pontot szerzett, minitabella döntött a negyeddöntős helyezésekről a Megyaszó KSE és a miskolci Flotal FC javára.

Izgalmas negyeddöntők következtek. A mezőkövesdi Lovehunter kisebb meglepetésre legyőzte a maglódi H.O.P.E. csapatát egy jól eltalált lövéssel. Debreceni rangadót nyert a Spectrum, Sándor Krisztiánék 3-1-re múlták felül a Trencsényi János vezette Fékcentrum Kft-t. Magabiztosan 4-0-ra nyert a Megyaszó a kissé elfáradó VI-Szövi ellen, míg a negyeddöntők legbiztosabb sikerét a PFF szolgáltatta, amely 7-1-el küldte haza a miskolci Flotalt.

Hatalmas csatákat láthattak a szurkolók Forrás: Vaszkó Viktor/Vaszkó Viktor

A martfűi csapat az elődöntőben sem állt meg, hat gólt szerezve kerültek a döntőbe a mezőkövesdiek ellenében. Eközben a másik pályán a Megyaszó KSE hátrányból fordítva győzte le remek meccsen a debreceni ezüstérmes Spectrumot. Utóbbi csapat a torna legjobbjának megválasztott Sándor Krisztián vezetésével magabiztosan szerezte meg a bronzérmet.

A torna döntője remek meccset hozott, ahol a Megyaszó KSE szerzett vezetést, ám a mérkőzés hajrájában

a PFF Szántó kiegyenlítette, majd büntetőkkel meg is nyerte a döntőt, mellyel a ceglédberceli SZPCDSE-ECECE és a budapesti Chicago után harmadikként kvalifikálta magát a magyar minifutball bajokság július 30-i FINAL4 döntőjébe.

A PFF Szántó a Final4-ba Forrás: Vaszkó Viktor/Vaszkó Viktor

"Nagyon büszke vagyok a kelet-magyarországi bajnokság szervezőire, illetve a döntőre érkező csapatokra is. Köztudott, hogy a keleti régió a legerősebb kispályás fociban, amely ma is beigazolódott.

Köszönjük a Hajdúszoboszlói Sportegyesületnek, hogy a helyszínt idén is biztosították számunkra és természetesen gratulálunk a csapatoknak!" - mondta Pinkóczi Tibor, az országis Minifutball Szövetség alelnöke.

Bozsó László, a PFF Szántó csapatvezetője érhető módon elégedett volt:

A csapatok is úgy látták, hogy ez talán a legerősebb minifoci bajnokság, amely valaha volt.

"Évek óta indulunk minifutball bajnokságokban és úgy gondolom,

Rengeteg nagyon jó csapat van. Kétszer is képviselhettük már Magyarországot a nemzetközi kupákban, és ebben az évben is ez a célunk" - mondta Tiba Róbert, a Fékcentrum csapatvezetője.