Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool az élvonaltól a legutóbbi szezonban búcsúzó Leicester Cityt 4-0-ra verte Szingapúrban. A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a kispadon kezdte az öszecsapást, majd második félidőben a 80. percig volt a pályán. Viszont addig is fantasztikusan játszott.  

A Liverpool az első 45 percben háromgólos előnyre tett szert. Az első találatra a 30. percig kellett várni, amikor Darwin Nunez két méterről lőtt a kapuba.

Nem sokkal később jött az újabb liverpooli találat, amikor Szalah passza után Bobby Clark talált be mintegy 14 méterről.

A 38. perben már 3-0 volt az eredmény, Szalah szolgálta ki szépen Diogo Jotát, aki hat méterről a jobb alsó sarokba fejelt.

A félidőben jöhetett a sorcsere a Liverpoolnál, amikor beállt a korábban kisebb sérülésel bajlódó Szoboszlai Dominik is.

A Liverpool a Kelleher - Joe Gomez, Matip, Quansah, Cimikasz - McConnell, Elliott, Szoboszlai - Doak, Luis Díaz, Gakpo összeállításban állt fel.

A 61. percben egy gyönyörű Szoboszlai megmozdulásnak tapsolhatott a közönség:

a magyar játékos a felezővonalnál szerzett labdát, majd jól vette észre, hogy kinn áll a kapujából a kapus, de Hermansen véd a 11-espont előtt, méghozzá fejjel.

A 64. percben jött az újabb Pool-gól: Szoboszlai bal oldali szögletét az ötösról a kapufa elé fejelte Matip, majd Ben Doak közelről a kapuba fejelt.

A 80. percben úgy döntütt Jürgen Klopp, hogy másnak is lehetőséget akar adni és nem kockáztatja tovább Szoboszlai játékát, aki így mehet pihenni, Calum Scanlon váltotta.

Szoboszlai Dominik ismét a pályán a Liverpoolban Forrás: liverpoolfc.com

A hátralévő időben már nem esett újabb gól, így a Liverpool 4-0-ra nyert a Leicester City ellen, ismét Szoboszlai Dominik főszereplése mellett.

Felkészülési mérkőzés
Liverpool-Leicester City 4-0 (3-0)
Gólszerzők:
D. Núnez (30.), B. Clark (35.), Diogo Jota (38.), Doak (64.)
Szingapúr, Nemzeti Stadion, 26 000 néző.

Liverpool (1. félidő): Kelleher – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Curtis Jones, B. Clark, Mac Allister – Diogo Jota, Szalah, D. Núnez.
A 2. félidőben: Kelleher (Alisson, 60.) – Joe Gomez, Matip, Quansah (Frauendorf, 86.), Cimkasz – McConnell, Elliott, Szoboszlai (Scanlon, 80.) – Doak, Luis Díaz, Gakpo.