Vágólapra másolva!
A feljutásra nagy eséllyel pályázó csapatok közül a Győr és a Honvéd is győzelemmel rajtolt a labdarúgó Merkantil Bank Liga 2023/24-es idényében, mivel a vasárnapi nyitófordulóban mindkét klub idegenben nyert. Az egyetlen többgólos sikert a Nyíregyháza aratta, amely így az első játéknap után vezeti a tabellát.

A Honvéd csapatát több száz kispesti szurkoló kísérte el Csákvárra, ahol László Noel 4. percben elért öngóljával tudott vezetést szerezni az NB I-től tavasszal búcsúzó fővárosi csapat. Azonban a hazaiak egy szép támadás végén Nagy Zoárd közelről lőtt góljával a második félidő legelején kiegyenlítettek.

Ugyan ezután a Csákvár végig fölényben játszott, a győztes gólt mégis a kispestiek szerezték a találkozón:

egy visszafejelt labdát Kerezsi Zalán lőtt a kapuba a 86. percben.

A másik, élvonalból kiesett klub, a Vasas hazai pályán mérkőzött meg a kupadöntős Budafokkal. A vendégek az első félidőben egy kapufát is lőttek, majd

a 45. percben egy védelmi hiba után Szerető Krisztofer szólógóljával a vezetést is megszerezték.

A Vasas hiába futballozott veszélyesebben a második játékrészben, a Budafok ezzel a góllal nyerni is tudott Angyalföldön, több ezer néző előtt. Az Illovszky Rudolf Stadionban megrendezett találkozót

egy emlékmérkőzés vezette fel Mészöly Kálmán tiszteletére,

amely végén a Vasas-legenda fiai jelenlétében visszavonultatták a tavaly meghalt Mészöly mezszámát.

A győriek az 54. percben már 3-0-ra vezettek a városi rivális Gyirmót otthonában, innen sikerült szorossá tennie az összecsapást a hazaiaknak, akik azonban egyenlíteni már nem tudtak.

A 18 csapatos mezőny egyetlen újonca, a BVSC-Zugló is sikerrel rajtolt, mivel hazai pályán (a korábban a Honvédban, a Vasasban és Győrben is megfordult) Vernes Richárd góljával 1-0-ra legyőzte a büntetőt is hibázó Szombathelyi Haladást.

Az egyetlen kétgólos sikert az osztályozón bennmaradt Nyíregyháza aratta, amely

két új, korábbi magyar válogatott igazolás – Nagy Dominik és Géresi Krisztián – góljával nyert a Siófok ellen

Balmazújvárosban.

Merkantil Bank Liga (NB II), 1. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-BFC Siófok 2-0 (1-0)
BVSC-Zugló - Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)
Gyirmót FC Győr-ETO FC Győr 2-3 (0-2)
HR-Rent Kozármisleny - Tiszakécskei LC 1-2 (0-1)
Aqvital FC Csákvár-Budapest Honvéd 1-2 (0-1)
FC Ajka-Soroksár SC 1-1 (1-0)
Vasas FC-Budafoki MTE 0-1 (0-1)
Kolorcity Kazincbarcika SC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1 (0-1)
Pécsi MFC-Credobus Mosonmagyaróvár 1-0 (1-0)