Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a nigériai Franklin Saserét a liechtensteini Vaduz csapatától.

Franklin Sasere 1997. június 29-én született Nigériában, és ott is kezdett el futballozni a Sunshine Stars együttesében. 2019-ben a svájci Lugano csapata szerződtette, majd játszott kölcsönben Máltán a Hamrun Spartans együttesében, amellyel bajnoki címet is ünnepelhetett, aztán 2022 nyarán a liechtensteini Vaduzhoz igazolt.

Az előző szezonban Sasere a svájci másodosztályban, a Svájci Kupában és a Konferencia-ligában összesen nyolc gólt és három gólpasszt adott, és az ő találatai is kellettek ahhoz, hogy a Vaduz a harmadik számú európai kupasorozat főtábláján szerepelhessen.

Franklin Sasere (27-es-ben) nagy erőssége lehet az Újpestnek Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Serhat Cetinkaya

A lila-fehérek honlapján kiemelik, hogy Sasere center poszton játszik, 185 centiméteres magasságának köszönhetően közel 50 százalékban megnyeri a fejpárbajokat. Hangsúlyozzák, hogy a 25 éves nigériai támadó kiválóan bánik a labdával, így az összjátékból is hasznosan kiveszi a részét, ráadásul erős testfelépítésű, jól fedezi a labdát. Mindezek mellett kifejezetten gyors játékosról van szó, mely fontos szempont volt a kiválasztásánál, hiszen így Csoboth Kevinnel és Kiss Tamással kiegészülve az NB I egyik leggyorsabb támadósora állhat össze.