Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Liverpool július elején kifizette az RB Leipzignek Szoboszlai Dominik 70 millió eurós kivásárlási árát, így a magyar válogatott csapatkapitánya a világ egyik legnagyobb csapatához igazolt és a klub történetének harmadik legdrágább játékosa lett. Az már önmagában is egy egészen elképesztő dolog, most pedig újabb remek hírt kaptak a magya futballszurkolók, ugyanis a Spíler TV a Liverpool három nyári felkészülési mérkőzését is élőben közvetíti.

Szoboszlai Dominik szerdán mutatkozott be a Liverpool csapatában, a német a Karlsruher SC ellen kezdőként lépett pályára Jürgen Klopp csapatában. A Liverpool legközelebb július 24-én, hétfőn a Fürth ellen lép pályára, ezt a találkozót egy tévécsatorna sem adja, ezt követően azonban a Spíler TV a Liverpool összes többi félkészülési mérkőzését élőben közvetíti majd.

A Bors azt írja, hogy a Spíler1 exkluzív közvetítésének köszönhetően a magyar rajongóknak nem kell a Premier League-szezon kezdetéig várni, mert már július 30-tól bepillantást kaphatnak a megújult Liverpool csapatának mérkőzéseibe.

Karlsruhében mutatkozott be a Liverpool csapatában Szoboszlai Dominik Forrás: liverpoolfc.com

Az angol csapat kihasználva ázsiai népszerűségét hamarosan a Távol-kelet felé veszi az irányt és Szingapúrban lép pályára. Július 30-án a Leicester City, majd augusztus 2-án a Bayern München ellen játszik felkészülési mérkőzést.

A Premier League szezon előtti "főpróbájára" pedig augusztus 7-én kerül sor Angliában, amikor a Darmstadt lesz a Liverpool ellenfele.

A Spíler1 pedig mindhárom mérkőzést élőben közvetíti.