Vágólapra másolva!
Garancsi István, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár FC tulajdonosa a klub honlapjának adott interjúban beszélt csapata idei célkitűzéséről. Garancsi elmondta, hogy a klub jelentős változások előtt áll, Juhász Roland sportigazgatónak pedig egy megfiatalított csapat alapjait kell leraknia, amely szerethető a szurkolók számára, és nem az utolsó fordulóban harcolja ki a bennmaradást az NB I-ben.

2018 óta ez lesz az első szezon, hogy nem szerepel a klub nevében az eddigi főszponzor neve.

„Az új szezonnak - immár Fehérvár FC néven - jelentős változásokkal vágunk neki. Az egész klubra nézve észszerűsítjük a működést, hiszen alacsonyabb költségvetésből fogunk gazdálkodni, mint eddig - ezeket a változtatásokat már korábban el kellett volna kezdenünk.

- mondta Garancsi István a klub honlapjának adott interjúban, és hangsúlyozta, hogy a változás egyben új lehetőségeket is kínál. Terveik szerint a felnőtt csapatban az eddiginél több fiatal magyar játékosok kapnak majd bizonyítási lehetőséget, és a klub utánpótlásának működését is racionalizálják.

Garancsi István szerint a Vidi más polcra került, a bennmaradás a legfontosabb Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Sokszor az a kritika is érte a székesfehérvári csapatot, hogy egyes játékosok kiemelkedően magas fizetésért írtak alá a Vidihez.

„Az említett észszerűsítés már elkezdődött, távozott jó pár olyan játékos a keretből, akiknek a bére már nem fér bele az új elképzeléseinkbe és az új költségvetésünkbe.

A céljainkhoz mérten határoztuk meg azt a fizetési korlátot, amit még meg tudunk adni az újonnan érkező játékosoknak" - folytatta a Fehérvár FC tulajdonosa, aki arról is beszélt, hogy a jelenlegi körülmények között nincs értelme bajnoki címről álmodozni, csakis a biztos bennmaradás a lényeg.

Ennél merészebb célról, célokról egyelőre nem reális beszélni."

A Fehérvár az előző szezonban a Vasas elleni utolsó meccsen harcolta ki a bennmaradást Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Garancsi István elmondta, hogy a MOL távozása után még nincs potenciális jelentkező főszponzorként, így az új szezonra Sóstói Stadionnak nevezték a létesítményt, a korábbi elnevezés eltávolítása az egyes felületekről már elkezdődött.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester egy tévéműsorban azt mondta, hogy találkozott Garancsi Istvánnal és tárgyaltak a Vidi jövőjéről.

„Konstruktív és előremutató volt a megbeszélés, így mostantól bizonyos területeken elkezdünk szorosabban együtt dolgozni azért, hogy a Vidi visszatérhessen egy sikeres útra.

- tette hozzá Garancsi István, akinek a csapata július utolsó hétvégéjén az Újpest otthonában kezdi meg az NB I-es szezont.

A teljes interjú a linkre kattintva olvasható.