Szalai Attila csapattársa lesz a BL-döntős csatár

fbl Horizontal
Inter Milan's Bosnian forward Edin Dzeko (C) outruns AC Milan's British defender Fikayo Tomori during the UEFA Champions League semi-final first leg football match between AC Milan and Inter Milan, on May 10, 2023 at the San Siro stadium in Milan. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Vágólapra másolva!
A török Fenerbahce csapatában folytatja pályafutását Edin Dzeko, aki az Internazionale csapatával bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol végül kikaptak a Manchester Citytől.

Szalai Attila klubja már be is jelentette Edin Dzeko érkezését, akire már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok várnak.

Edin Dzeko örökországban folytatja Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Dzeko 2016 óta focizott Olaszországban, előbb az AS Roma, majd az Internazionale csapatában szerepelt. A 37 éves támadó szerződése lejárt az Internél, így a törökök ingyen szerezték meg.

A 128-szoros bosnyák válogatott csatár 2021-ben gazolt Milánóba, a hírek szerint két évre ír alá a törököknél.