Vágólapra másolva!
Priskin Tamás egy kis faluból indulva kötött ki a Premier League-ben, majd igazi vándormadár lett, rengeteg klubban és nem kevés bajnokságban megfordult. Lőtt gólt a Chelsea, a Manchester City és az Arsenal ellen is, de mindenki arra a bizonyos, norvégok ellen lőtt góljára emlékszik. Szergej Rebrovot és Marco Rossit is kiváló edzőnek tartja, de ő nem szeretne az lenni, ennek ellenére konkrét tervei vannak a jövőre nézve. Interjú.

Talán nem lepődik meg, ha azzal kezdem, hogy Norvégia. Ha valaki azt mondja, hogy Priskin Tamás, akkor tízből kilenc embernek biztosan a Norvégia ellen lőtt gólja ugrik be, ugyanis annak a bombagólnak óriási szerepe volt abban, hogy a magyar válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra.
Az egy felejthetetlen este volt. Sikerült idehaza megvernünk a norvégokat, ráadásul az én gólom is kellett hozzá. Ennek köszönhetően hosszú idő után sikerült kijutnunk az Európa-bajnokságra, ami a mai napig nagyon boldoggá tesz.

úgyhogy tényleg felejthetetlen dolog számomra.

Priskin Tamás gólja a norvégok ellen (az első meccset 1-0-ra nyertük idegenben, ezzel a góllal vezettünk 1-0-ra a visszavágón, ami végül 2-1-es sikert, és Eb-részvételt hozott):

Nem zavarja, hogy szinte egybeforrt a neve azzal a találattal, hogy mindenki csak arra emlékszik?
Nem. Nagyon örülök neki. Az egy nagyon fontos mérkőzés volt az én életemben és a szurkolókéban is. Boldog vagyok, hogy sikerült gólt szereznem, és része lehettem annak a csapatnak, ami tényleg hosszú idő után kivívta, hogy Európa-bajnokságon lehessünk.

Negyven éves rossz periódust zárt le ezzel a magyar fociválogatott, ennyi telt el két világeseményre való kijutás között. Ha ez nincs, akkor is úgy érezné, hogy egy kerek egész pályafutást hagy a háta mögött?
Ezen nagyon sokat gondolkodtam én is. Az biztos, hogy pályafutásom egyik csúcsa volt, hogy felvidéki srácként játszhattam a magyar válogatottban, én már gyerekként is arról álmodoztam, hogy ott lehessek egy világeseményen. Hála Istennek sikerült megvalósítani, és még nagyobb dolog volt úgy, hogy 40 év telt el. Számomra óriási dolog, hogy ennek a részese lehettem.

Említette felvidéki származását. Focizott magyar és szlovák csapatban is, jelentett bármikor hátrányt az, hogy honnan jött?
Nekem ez a mai napig erőt ad. Mindig azt szoktam mondani, hogy sose felejtsd el, hogy honnan jöttél, és én próbálom ezt nem elfelejteni. Felvidékről egy kis faluból, Patról indultam, és nagyon örülök annak, hogy abból a kis községből sikerült ilyen messzire eljutnom. Onnan indultam, majd Komárom érintésével kerültem Győrbe. Amikor később kiigazoltam a Slovanhoz, személy szerint nem gondoltam, hogy ezzel bármi probléma lenne, vagy bárkit meg tudnék bántani ezzel, de

amikor a Dunaszerdahellyel játszottunk, akkor nem éppen én voltam a szurkolók kedvence.

De ez hozzátartozik a focihoz, akkor is a dolgomat végeztem, mint sportember, és próbáltam a legjobb teljesítményemet nyújtani.

Győrő indult és ott is fejezte be a pályafutását Priskin Tamás Fotó: Polyák Attila - Origo

Pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az Eb-szereplést, de mi az, ami még egy lapon említhető ezzel?
Az első és legfontosabb mérföldkő az volt, amikor az ETO-tól a Premier League-be tudtam igazolni, az nagyon fontos lépcsőfok volt.

Ha már az angliai kaland került szóba, akkoriban nagyon sok magyar játékos focizott a Premier League-ben vagy a Championshipben, azt gondoltuk, az akadémiai rendszernek köszönhetően ez a szám csak nőni fog, de egy ideje már szinte senki nem focizik Angliában, Ennek mi lehet az oka?
Amikor én kint játszottam volt vagy nyolc-kilenc játékos az első két osztályban. Ez valamiért megszakadt, jó kérdés, hogy miért. Szurkolok, hogy sikerüljön akár Szoboszlai Dominiknak kiigazolni nyáron. Én személy szerint az angol bajnokságot szeretem a legjobban, és ezt tartom a legerősebb bajnokságnak a világon. Többek között Gera Zoltán, Fülöp Márton, Torghelle Sándor, Király Gábor, Buzsáky Ákos is kint focizott akkoriban, Fülöp Marci a csapattársam is volt és nagyon jó barátok voltunk. Utána valamiért megszakadt ez a széria, de nem tudom mi lehet az oka. Lehet, hogy a fiataloknak ma vonzóbb a Bundesliga, mint mondjuk a Championship.

Priskin Tamás a Watford mezében küzd a Manchester United ellen Forrás: AFP/Geoff Caddick

Mi kellett ahhoz, hogy akkor a Watford lecsapjon egy 20 éves magyar srácra?
A legfontosabb szempont az volt, hogy elég fiatalon be tudtam mutatkozni a felnőttek között. Tizenhat és fél évesen már játszottam az ETO-ban, 18 éves koromra volt 65 meccsem és 23-24 gólom az NB I-ben, ez mindenképpen jó ajánlólevél volt. Jött egy lehetőség, kimehettem egy egyhetes próbajátékra a Watfordhoz, ott három meccsen sikerült hat-hét gólt szereznem, és nagyon megtetszett a játékom az akkori menedzsernek. Aidy Boothroyd minden áron azt szerette volna, ha odaigazolok.

Mi volt a legnagyobb különbség, amivel Győrből távozva Angliában szembesülnie kellett?
A legnagyobb különbség az volt, hogy sokkal gyorsabb volt a játék, fizikálisan pedig sokkal erősebb. Ezt azonnal éreztem és a saját bőrömön tapasztaltam.

74 kilóval igazoltam ki, egy éven belül pedig 80 kiló lettem, fel kellett vennem a versenyt a többiekkel,

különben nem sikerült volna helytállnom. Az angol focit talán nem kell bemutatni senkinek. Az elején furcsa volt, hogy lehetsz akár a 23. játékos a keretben, akkor is megállítanak az utcán, fényképet vagy aláírást kérnek, imádják a futballt, az éltük része.

Amikor megérkezik egy 20 éves külföldi srác a csapathoz, akkor a többiek inkább segítenek vagy a helyüket féltik?
Elsősorban próbált mindenki segíteni, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a beilleszkedésem, de a pályán nem adnak semmit ingyen. Az első héten belementem egy párharcba, ami után felszakadt a szemöldököm. Össze is kellett varrni, gondoltam magamban, hogy most ezzel három-négy napot pihenhetek, de mondta az orvos, hogy erről szó sincs, máris összevarrja és mehetek is vissza edzeni.

Hosszú éveket töltött Angliában, de főleg a másodosztályban, a Championshipben focizott. Sokan ezt tartják a világ legkeményebb bajnokságának, tényleg az?
Ha a Premier League-gel kell összehasonlítani, akkor technikailag kicsit képzetlenebbek a játékosok, de ugyanolyan erősek fizikálisan. Nagyon sok, 24 csapat van a bajnokságban, ami rengeteg meccset jelent és sok az azonos képességű csapat. Sosem volt egyetlen könnyű meccs sem, itt tényleg bármi megtörténhet, nagyon nehéz bajnokság.

Priskin Tamás az ETO csapatától vonult vissza, de továbbra is szívesen dolgozna Győrben Fotó: Polyák Attila - Origo

Miért nem sikerült sehol gyökeret eresztenie Angliában?
Nagyon fiatalon kerültem ki, Watfordban töltöttem az első három évet, de azt tudni kell, hogy Angliában akár bajnokságon belül is, akár csak egy hónapra is, de lehet kölcsönbe igazolni. Amikor fiatalon keveset játszottam, mindig kértem a menedzsert, hogy engedjenek el, ha másképp nem akkor csak egy hónapra is. Így igazoltam a Prestonhoz vagy a Derby Countyhoz is. Boldog vagyok, hogy közel hét évet fociztam kint, nagyon sokat tanultam és van pár olyan pillanat, amire mindig emlékezni fogok. Lőttem gólt a Chelsea ellen, három perccel azután, hogy beálltam, ráadásul Petr Cech kapujába találtam be. A visszavonulásom után Ipswich-ből is sokan írtak, hogy emlékeznek arra, amikor a gólommal vertük 1-0-ra az Arsenalt, de betaláltam a Manchester City és a Tottenham ellen is.

A tévé már akkoriban is adta az angol meccseket, érezték kint, hogy milyen népszerű volt itthon az angol foci?
Eljutott hozzánk is a híre, akkoriban sok megkeresés érkezett, sokan utaztak ki meccsekre, interjúkat csinálni. Ott volt a bajnokságban Gera Zoltán és Király Gábor, akik a magyar foci meghatározó alakjai. Kíváncsiak voltak ránk az emberek, és persze annak is örültem, hogy a szüleim láthatták a meccseimet.

Az nem zavarja, hogy akkoriban még nem volt ekkora felhajtás a focisták körül? Elég ha csak a közösségi médiára gondolunk.
Én személy szerint nem szeretem a felhajtást, ódzkodtam az utolsó meccsemtől is kicsit Győrben, mert tudtam, hogy készül a klub és a szurkolók is a búcsúra. Sosem szerettem a felhajtást, mindig a munkában hittem és az eredményekben. Egyáltalán nem bánom, hogy nem volt ekkora felhajtás körülöttünk.

Priskin gólja a Chelsea ellen:

Angliából egy elég nagy váltással az orosz ligába igazolt. Akkoriban szinte kilóra vették a légiósokat az oroszok, nem bánta meg azt a döntést?
Jött egy megkeresés az Alenia Vlagyikavkaz csapatától, ami elég előnyös volt, láttam benne lehetőséget. Hozzá kell tennem, hogy nagyon sokat gondolkodtam, vacilláltam a családdal, hogy elfogadjuk-e, de mindig azt mondtam, bátraké a szerencse, belevágtam, és végül jól is jöttem ki belőle. Nyugatról utaztam kelete,

főleg ami az infrastruktúrát illeti. A futball részét nagyon szerettem, feküdt nekem az orosz bajnokság, és egy legendával dolgozhattam együtt. Valerij Gazzajev szinte mindent elért az orosz és az ukrán fociban. Nagyon jó tapasztalat volt ez is, de az utolsó félévben nem kaptam fizetést, a csőd szélén volt a csapat, amit nehéz volt feldolgozni, de ez is csak erősebbé tett. Az elején nehézkes volt a beilleszkedés, de felvidéki vagyok, Szlovákiában tanultam szlovákot, ami kicsit hasonlít az oroszra, így gyorsan meg tudtam tanulni oroszul.

Mindig az volt a célja, hogy a lehető legtovább külföldön focizzon?
Fontos volt, hogy ha lehet, akkor minél többet külföldön focizzak, de szempont volt a család is, és az hogy mindig komoly célokért küzdhessek. Az oroszoktól az Austria Wienhez mentem, szabadon igazolható voltam. Leigazoltak, de öt külföldi lehetett akkor a csapatban maximum, különben nem kapott támogatást a klub a szövetségtől. Engem ezért rögtön egy fél évre, nyárig kölcsönadtak a Maccabi Haifának. Erre nyáron új edzője lett a klubnak, aki nem ismert, és azt mondta, nem számít rám, így jöttem haza Győrbe.

Elsősorban a család miatt jöttünk haza, ugyanis éppen Izraelben voltam, amikor megszületett a lányom, egy napig lehettem vele, majd három hónapig nem is láttam.

Utána fontos volt, hogy ott legyünk, ahol a páromnak is könnyebb, és én is többet lássam a gyereket. Akkor döntöttem úgy hogy, visszatérek, ráadásul az előző szezonban volt bajnok a Győr, nagy célok voltak, és szerettem volna én is bajnokságot nyerni a szeretett klubommal.

Végül egészen másképp alakultak a dogok, jött a Quaestor csődje, a csapat pedig széthullott, amit még ma is nyög az ETO.
Sajnos ez komoly nyomot hagyott, még mindig az NB II-ben szerepel a csapat, de szerintem az NB I-ben lenne a helye. Nem volt egyszerű az elmúlt pár év, mert nagyon sikeres vidéki klubról beszélünk, nagyon sajnálom, hogy így alakult, de a múlton már nem lehet változtatni, a jövőn kell dolgozni. Bízom benne, hogy a közeljövőben versenyben lehetünk a feljutásért.

Priskin Tamás 36 évesen vonult vissza Fotó: Polyák Attila - Origo

Győrből a pozsonyi Slovanhoz, majd az óriási rivális Ferencvároshoz igazolt, ebből sem volt semmi probléma?
Pozsony adta magát. Győrtől 80 kilométerre van, mindenkinek kényelmes volt, minden évben a bajnoki címért küzdött a csapat és az európai kupákban is szerepelt. Nem volt abból semmi gond, hogy onnan a Fradiba igazoltam. A mai napig boldog és büszke vagyok arra, hogy játszhattam Magyarország egyik legpatinásabb csapatában, bajnokságot tudtam nyerni a Fradival, büszke vagyok arra az időszakra. Nem volt egyszerű, a teljesítményem sem volt sokszor a legjobb, a három évből a középsőt kölcsönben a Haladásnál töltöttem, de a bajnoki címre és az Európa-iga csoportkörre nagyon büszke vagyok.

Az a Szergej Rebrov volt az edzője a Fradinál, aki sokak szerint a Fradi újkori történelmének a legjobb edzője volt. Önnek mi a véleménye róla?
Csak pozitív dolgokat tudok mondani róla, nagyszerű edzőnek tartom. A számok sosem hazudnak, bajnoki címeket nyert, Európa-liga és Bajnokok Ligája csoportkörbe jutott. Nagyszerű edző, de úgy látom, Csercseszov is az, így a Fradi továbbra is nagyszerű sikerek előtt állhat.

Ha már az edzők kerültek szóba, adódik a kérdés, hogyan tovább?
Nem szeretnék elszakadni a focitól, ha már az elmúlt harminc évem erről szólt, de ha választhatok, akkor én inkább vezetői szerepben tudnám elképzelni magam. Jelentkeztem a Soproni Egyetemre, sportvezető szakon, emellett pedig elkezdem az edzőképzést is, hogy a szakmai rálátásom is rendben legyen. A cél az, hogy minél többet képezzem magam, tanuljak, tapasztalatot szerezzek, aztán remélem adódnak majd lehetőségek. Győrben is van róla szó, hogy maradok, beszélgettünk már erről, de egyelőre nincs semmi konkrétum. Van egy sportolókat segítő vállalkozásom is, azzal is nagyon sok a munka, egy percet sem pihentem mióta visszavonultam. De ezt szeretem, és a sportot sem szeretném teljesen elhagyni, a mai napig edzek, futok.

37 éves lesz, mások ebben a korban még vígan fociznak.
Volt róla szó, hogy esetleg folytatom, de sokszor voltam sérült, meccseket kellett kihagynom, a térdemmel is volt gond. Sokat gondolkodtam, a szívem azt diktálta, hogy focizzak még, de a test jelzéseire is oda kell figyelni. Így döntöttem, a profi focinak vége.

Nagy divat most, hogy többen is amatőr vonalon folytatják a pályafutásukat. Gondolt ilyesmire?
Vannak ilyen ambícióim, szívesen lennék öregfiúk-válogatott, vagy bármilyen más amatőr vonalon el tudom képzelni a folytatást.

Térjünk vissza kicsit a válogatottra. Mi lehet a mostani csapat sikerinek a titka?
Az első és legfontosabb az, hogy találtunk egy nagyon jó edzőt, aki nagyon jól kiválasztotta azokat, akik bele tudnak illeszkedni az elképzeléseibe. Látjuk, hogy sok jó fiatal van most a csapatban, akik bizonyítottak a válogatottban is. Bízom benne, hogy Marco Rossi még nagyon sokáig marad a válogatott élén.

Priskin Tamás

Győri ETO (2003-2006)
Watford (2006-2009)
Preston (2008)
Ipswich (2009-2012)
QPR (2010)
Swansea (2011)
Derby County (2011)
Alania (2012-2014)
Austria Wien (2014)
Maccabi Haifa (2014)
ETO FC Győr (2014-2015)
Slovan (2015-2017)
Ferencváros (2017-2020)
Haladás (2018-2019)
ETO FC Győr (2020-2023)


A magyar válogatottban 63 meccs, 17 gól.

Marco Rossi csapatában már nem szerepelt a válogatottban, beszélt akkor vele erről, hogy miért nem?
Igen, sokat beszélgettem vele, ismerem személyesen, nagyszerű ember, nem csak remek kapitány. Nem sok lehetőséghez jutottam akkor, ez volt a fő probléma, utána pedig az NB II-ben szerepeltem, ahonnan ő nem válogat, amit természetesen érthető.

Nagyon sok csapatban focizott, ha hétvégén leül a tévé elé és az összes volt csapata focizik, akkor mi a sorrend?
Ha van NB I, akkor azt mindig megnézem, nem tudom miért, de mindig az az első. Ha a Ferencváros játszik, akkor azt nézem, de jöhet bármelyik csapat. Ahogy mondtam az angol focit nagyon szeretem, tévén keresztül is. Korán fekvő vagyok, így az este kilences meccseket általában nem nézem végig. A Watfordot mindig követem, ha nincs a tévében a meccsük, az eredményt akkor is megnézem.

mert Kerkez Milos nagyon jó barátom lett, és követem a pályafutását és a DAC meccseit is mindig követem.

Priskin Tamás szíve szerint maradna Győrben Fotó: Polyák Attila - Origo

Hol lesz Priskin Tamás mondjuk öt év múlva?
Bízom benne, hogy a pálya környékén. Óriási vágyam, hogy a sportvezetésben mondjuk az én segítségemmel juthasson vissza az ETO az élvonalba, de ha nem így lesz, akkor a meccseken biztosan lehet majd velem találkozni.

Végül mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik arról álmodoznak, hogy egyszer Angliában fociznak majd?
A legfontosabb hogy alázatosak legyenek a futball iránt, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minden nap fejlődjenek. Minimális szerencse mindig kell, hogy az ember jókor legyen jó helyen. A befektetett munkának mindig megvan a gyümölcse, de anélkül nagyon ritka a siker, pláne hosszú távon. A legfontosabb az, hogy a munka része meglegyen, és ha van tehetség, szorgalom és alázat, abból biztosan eredmény lesz a végén.