Megdöbbentő részleteket árult el a börtönben ülő Dani Alves

Horizontal
Dani Alves döntött a jövőjéről, távozik a Barcelonától
Vágólapra másolva!
A Barcelonával mindent megnyerő brazil válogatott focista, Dani Alves továbbra is börtönben ül. A brazil hátvéd arról beszélt, mi történt azon az estén, ami miatt rács mögé került.

December 30--án történt az eset, amikor a gyanú szerint Dani Alves erőszakoskodott egy 23 éves nővel, január 20-án pedig börtönbe került. Öt hónap elteltével törte meg a csendet a brazil, aki interjút adott a börtönben.

„Hazudtam. Féltem, hogy elveszítem Joanát, a feleségemet, ezért hazudtam. Küzdöttem, hogy megmentsem a házasságunkat, bármi áron" – mondta Dani Alves,

Alves elmondta, az éjszakai klubban egy ideje táncolt a nővel, akit később magával vitt a mosdóba.

„Nem csókolóztunk vagy ilyesmi, de egyértelmű volt, hogy alakul közöttünk valami. Soha nem mondta, hogy álljak le, a jelét sem mutatta, hogy távozni akarna. Az ajtó végig nyitva volt, bármikor elmehetett volna, mert én szinte végig ültem" – mondta az esetről Dani Alves, akinek hétfőn lesz újra meghallgatása,

Dani Alves azt is elmondta, a nő összes sérülése akkor keletkezett, amikor letérdelt előtte, mert ő semmilyen módon nem kényszerítette vagy vonszolta be a mosdóba.