A bajnokság utolsó helyén álló angyalföldi csapat már három forduló óta nyeretlen, és a fővárosi alakulatnak nem sikerült közelebb kerülnie az előtte állókhoz. A Vasas mindössze négyszer tudott győzni a bajnokság idei kiírásában, ezért matematikailag már csak a Fehérvárt és a Honvédot tudnák megelőzni. Az előbbitől hét, az utóbbitól nyolc pont a lemaradása, így ha a fővárosiak nem győzik le a ZTE-t, már biztosan kiesnek az NB I-ből. A Zalaegerszeg három tétmeccs után is hibátlan még az április végén kinevezett vezetőedzőjével, Boér Gáborral.
Már a 6. percben megszerezte a vezetést a vendég Zalaegerszeg: egy baloldali támadás után Kovács visszagurított labdáját Németh Dániel átvette, majd tizenhat méterről kilőtte a kapu bal alsó sarkát.
A gól után nagyon beszorult a Vasas, a zalaegerszegiek lendületesen vezették a támadásaikat. A 32. percben mégis majdnem sikerült az egyenlítés a hazai csapatnak, de Novothny hét méterről az égbe Ódor remek beadását. Alig tíz perccel később Holender hatméteres lövésébe tette bele a lábát a vendégek védője, Mocsi, hatalmas helyzet maradt ki. A 42. percben Hinora életerős lövését bravúrral védte a zalaegerszegiek kapusa, Demjén. Az első félidőben több találat nem született.
A második félidőt is jobban kezdte a vendég Zalaegerszeg. Az 53. percben a remek cseleket bemutató Gergényi beadását Ikoba öt méterről a kapu fölé fejelte. A 62. percben sikerült egyenlítenie a Vasasnak: egy baloldali bedobás után Iyinbor megcsúsztatta a labdát, majd Novothny a kapunak háttal állva levette,
majd a csatár visszagurította azt a nagyon aktívan játszó Hinorának, aki tizennyolc méterről, jobbal hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba.
Az egyenlítő gól után újra aktívabb a Zalaegerszeg. A vendégcsapat magasan letámadja a hazaiakat, hogy így szerezzen labdát.
Az utolsó húsz perchez érkezve inkább mezőnyjáték folyt a pályán. A Vasas mindent megpróbált, hogy újabb gólt szerezzen, de fordítania már nem sikerült. Ezzel a fővárosi csapat búcsúzott az NB I-től.
OTP Bank Liga, 31. forduló
1. félidő |
---|
28Zsombor Berecz |
6Dániel Németh |
2. félidő |
---|
91Filip Holender |
86Soma Novothny |
85Bence Gergényi |
85Mátyás Tajti |
84Bence Gergényi |
78Máté Ódor |
67Szabolcs Szalay |
63Kristóf Hinora |
52Dániel Németh |
46Patrik Hidi |
46Szabolcs Szilágyi |
Vasas FC
98Norbert Balogh |
97Dávid Zimonyi |
73László Deutsch |
68János Hegedűs |
67Dominik Cipf |
66Dominik Sztojka |
34Kenny Otigba |
15Sándor Hidi M. |
26János Uram |
2Donát Szivacski |
6Patrik Hidi 46 |
10Filip Holender 91 |
13Zsombor Berecz 28 |
17Kristóf Hinora 63 |
20Máté Ódor 78 |
30Szabolcs Szilágyi 46 |
8Sebestyén Ihrig-Farkas |
5Róbert Litauszki |
95Dávid Dombó |
55Levente Jova |
86Soma Novothny 86 |
57Patrick Iyinbor |
36Botond Baráth |
ZTE FC
99Csongor Papp |
44Bence Gergényi 85 84 |
77Szabolcs Szalay 67 |
3Dávid Kálnoki Kis |
37Attila Mocsi |
1Patrik Demjén |
97Dániel Németh 52 6 |
14Barnabás Kovács |
12Eduvie Ikoba |
80Milán Klausz |
70Meshack Ubochioma |
33Oleksandr Safronov |
27Bence Bedi |
21Dániel Csóka |
7Eros Grezda |
6Gergely Mim |
95Márton Gyurján |
4Zoran Lesjak |
10Mátyás Tajti 85 |
11Norbert Szendrei |
17András Huszti |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |