A Groupama Arénában már a Kisvárda elleni meccs előtt örömünnep fogadta a Fradi játékosait, hiszen a Honvéd Kecskemét elleni bravúrgyőzelmével már pénteken biztossá vált, hogy
a zöld-fehérek sorozatban ötödször nyerték meg a bajnokságot, összességében pedig már a 34. alkalommal.
Gojak már a 7. percben talpra ugrasztotta a Fradi-tábort, de fejesgólját les előzte meg, így a videóbíró nem adta meg a találatát. A 13. percben egymás után kétszer kellett védenie a Kisvárda kapusának, Hindrichnek, nagy lendülettel kezdett a felszabadultan focizó bajnok. A 27. percben Samy Mmaee fejelt Hindrich kezébe, majd némileg feljebb tolta a védekezését a vendég együttes.
A 42. percben egy kisvárdai beadás után Dibusz kezéből kicsúszott a labda, mert zavarták a kapust, majd felszabadított a Fradi-védelem. A 45. percben Pászka szögletét húzta le Hindrich, gólt nem hozott az első játékrész.
A második félidőben villámrajtot vett a Fradi, Pászka egy közeli fejessel vezetést szerzett, majd pár perccel később a csereként pályára lépő Lisztes Krisztián növelte az előnyt. A 18. születésnapját ünneplő tehetség már az ötödik gólját szerezte az NB I-ben, mindegyiket a kispadról beszállva lőtte.
A 2-0-s vezetés még nagyobb lázba hozta a szurkolókat, akik állva tisztelegtek a bajnokcsapat előtt.
A folytatásban is támadásban maradt az önfeledten futballozó Ferencváros, és a 62. percben Samy Mmaee góljával már háromgólos előnyben volt.
A saját közönsége előtt valóságos örömfocit bemutató Fradi a 74. percben újabb gólt szerezhetett volna, de Navratil a gólvonalról kivágta a labdát Sagal fineszes emelése után. A 85. percben Dibusz védte bravúrral Vida Krisztofer lövését, majd a szöglet után is mentenie kellett a hazai védelemnek.
A folytatásban újabb gól már nem esett, a Ferencváros örömfocival ünnepelte meg 34. bajnoki címét,
a Kisvárda pedig Milos Krusciccsal a kispadon továbbra is nyeretlen az NB I-ben.
1. félidő |
---|
36Jaroslav Navratil |
2. félidő |
---|
80Amer Gojak |
79Driton Camaj |
79Milos Spasic |
75Adama Traoré |
64Matheus |
64Marquinhos |
63Samy Mmaee |
56Lucas |
55Dominik Kovacic |
53Krisztián Lisztes |
49Lóránd Pászka |
46Kristoffer Zachariassen |
46Owusu Kwabena |
Dibusz
Sagal
Botka
Mmaee
Pászka
Baráth
Traoré
Zachariassen
Gojak
Kwabena
Kovacic
Spasic
Gey
Mesanovic
Navratil
Melnyk
Camaj
Jovicic
Petkovic
Ferencvárosi TC
90Dénes Dibusz |
88Angelo Sagal |
21Endre Botka |
50Marquinhos 64 |
3Samy Mmaee 63 |
23Lóránd Pászka 49 |
30Péter Baráth |
20Adama Traoré 75 |
16Kristoffer Zachariassen 46 |
14Amer Gojak 80 |
11Owusu Kwabena 46 |
4Mats Knoester |
1Ádám Bogdán |
7Xavier Mercier |
8Ryan Mmaee |
13Anderson Esiti |
22Myenty Abena |
28Carlos Auzqui |
76Krisztián Lisztes 53 |
Kisvárda
24Dominik Kovacic 55 |
97Milos Spasic 79 |
2Viktor Gey |
25Matheus 64 |
27Jasmin Mesanovic |
20Jaroslav Navratil 36 |
18Bohdan Melnyk |
11Lucas 56 |
7Driton Camaj 79 |
3Aleksandar Jovicic |
30Danijel Petkovic |
8Yanis Karabelyov |
10Kristopher Vida |
19Enes Alic |
23Imre Antal Széles |
40Mario Ilievski |
41Roland Biró |
89Ottó Hindrich |
70Levente Szőr |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |