Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa Konferencia-liga elődöntőjének első mérkőzésén a Kerkez Milost foglalkoztató AZ Alkmaar 2-1-re kikapott az angol West Ham United otthonában.

A hatszoros magyar válogatott focista sárga lapjai miatt ezen a meccsen nem léphetett pályára, pedig az Alkmaarnak nagy szüksége lett volna Kerkezre, aki az Anderlecht elleni visszavágón is tevékenyen hozzájárult az egyenlítéshez és a továbbjutáshoz. A holland együttes ennek ellenére jól kezdte a találkozót, melynek első félidejében méltó partnere volt az előzetesen esélyesebbnek tartott londoniaknak. Az eső félidő hajrájában a fölényben futballozó vendégek Tijjani Reijnders remek távoli lövésével megszerezték a vezetést.

A fordulás után viszont nagyot változott a játék képe, a londoniak egyre nagyobb erőket mozgósítottak és Benrahma tizenegyesével előbb egyenlítettek a 67. percben, majd szűk tíz perccel később a fordítás is összejött nekik. Egy szöglet utáni kavarodás után Michail Antonio fejelt a kapuba közvetlen közelről. A lefújásig több gól már nem esett, így Kerkezéknek egygólos hátrányból kell majd felállniuk, hogy kiharcolják a döntőbe jutást.

Kerkez nélkül kapott ki az Alkmaar Londonban Forrás: NurPhoto via AFP/MI News/NurPhoto/Mi News

A másik elődöntős párharcban Fiorentina-Basel összecsapást rendeznek csütörtök este. A végső győzelemre is esélyesnek tartott olaszok végig fölényben játszottak, sőt a 25. perctől vezettek is, de végül a svájci együttes a hajrában megfordította az eredményt, és 2-1-re nyert. Sikerével a Basel kedvező helyzetből várja a visszavágót, amelyre a West Ham-Alkmaar párharcához hasonlóan jövő csütörtökön kerül sor.

A sorozat döntőjét június 7-én, Prágában rendezik.
Konferencia-liga, elődöntő, 1. mérkőzések:
West Ham United (angol)-AZ Alkmaar (holland) 2-1 (0-1)
gól: Benrahma (66., 11-esből), Antonio (76.), illetve Reijnders (42.)

Fiorentina (olasz)-FC Basel (svájci) 1-2 (1-0)
g: Cabral (25.), illetve Diouf (71.), Zeqiri (93.)