Vágólapra másolva!
Dárdai Pál vezetőedző a Hertha BSC szenvedélyes védekezését dicsérte, miután csapata házigazdaként 2-1-re legyőzte a VfB Stuttgartot a német labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati játéknapján.

"Ez egy nagyon fontos győzelem volt a játékosaim számára is.

A srácok már a meccs elején sem voltak idegesek, jó összpontosítással futballoztak. A szenvedélyes védekezés és a jó támadójáték keveréke volt a mai, márpedig ez előrelépés"

- nyilatkozta a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Dárdai a visszatérését követő harmadik bajnokiján az első győzelmét ünnepelhette a sereghajtó Hertha BSC vezetőedzőjeként, a berliniek rendkívül fontos három pontot gyűjtöttek be az ugyancsak a kiesés elől menekülő Stuttgarttal szemben, ráadásul az utolsó előtti Bochum is kikapott.

A szakvezető hangsúlyozta, jól megszervezték a játékukat, és a második félidőben - amely már 2-1-es állásról kezdődött - is remekül küzdöttek játékosai.

Dárdai Pál elégedett volt a csapatával a Stuttgart elleni mérkőzésen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

- szögezte le a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki egyedül az ellentámadások számával nem volt elégedett.

A dpa német hírügynökség tudósítása kiemeli,

a Hertha ismét a klasszikus Dárdai-stílusban futballozott, vagyis a játék irányítása mindig elsőbbséget élvezett a kockázattal szemben.

"Ha átveszel egy csapatot, és csak tizenöt napod van arra, hogy javíts valamit, az fejben is nagyon kemény munka.

Tökéletes nap volt a mai, de tudjuk, mi következik" - magyarázta Dárdai.

A fővárosiak - akik nyolc nyeretlen bajnoki után győztek ismét - pénteken Kölnben lépnek pályára, majd a Bochum, végül pedig a Wolfsburg lesz az ellenfelük.

A győztes gólt a január végén igazolt Florian Niederlechner szerezte szombaton, akinek ez volt az első találata új csapatában. A vezetőedző úgy fogalmazott, a csatár leginkább Szalai Ádámra emlékezteti, mert pontosan, tiszta fejjel, a taktikai utasításokat betartva futballozik.