Vágólapra másolva!
Április végén még a Kisvárda Master Good, az Újpest FC és Kecskeméti TE sem kapott licencet a következő idényre a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ), ám most már az összes csapat fellélegezhet, ugyanis mindárom együttes licenckérelmét elfogadta az MLSZ.

Szerdán mindhárom klub a honlapján közölte, hogy a hiánypótlást követően megkapta a nemzetközi és NB I-es licencet az MLSZ elsőfokú licencadó bizottságától.

"A 2023. május 10-i határozatából kiderült, hogy együttesünk, az Újpest FC Nemzetközi (UEFA) és NB I licenckérelmét az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága elfogadta. A leírtakban az indoklás is olvasható, mely szerint klubunk minden kötelező 'A' kritériumot teljesített, a Bizottság a benyújtott dokumentumokat elbírálta, és alkalmasnak találta" - írta a közleményében az Újpest.

Az Újpest is megkapta a licencet Forrás: ujpestfc.hu

A Kisvárda úgy fogalmazott a honlapján, hogy megérkezett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottságának határozata, amely szerint a megadott határidőre beadott hiánypótlást megvizsgálva megadta az élvonalbeli csapatnak üzemeltető Várda Labdarúgó Szolgáltató Kft. számára az NB I-es licencet a 2023-2024-es bajnoki évre.

"Ezzel az adminisztratív akadálya elhárult annak, hogy csapatunk a hatodik évet is megkezdje a legmagasabb osztályban, az OTP Bank Ligában" - tették hozzá.

"Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága május 10-én ismét megvizsgálta a hiánypótlások után benyújtott licenckérelmeket. Miután klubunk mindent határidőre teljesített és benyújtott, második körben megkaptuk a Nemzetközi (UEFA) és NB I-es klublicencet a 2023/2024-es szezonra" - számolt be a Kecskemét.

A KTE indulhat a Konferencia-ligában, ha a dogobón végez Forrás: MTI/Bús Csaba

Ez egyben azt jelenti, hogy amennyiben csapat bajnokság hátralévő három fordulójában kiharcolja azt, hogy dobogós helyen végezzen, úgy nincs akadálya annak sem, hogy az Európa-konferencialiga selejtezőiben részt vegyen a KTE.

"Ahogy azt a bizottság első döntése után jeleztük már szurkolóink felé, formai hiánypótlásokat kellett tennünk a licenc megszerzéséhez, melyeket gyakorlatilag a határozat kézhezvétele után azonnal el is kezdtünk és nagyon gyorsan meg is tettünk. Nagy lehetőség és hatalmas siker kapujában állunk, így nemzetközi licenckérelmet is beadtunk ennek szellemében. Rengeteg munkát igényelt ez minden kollégám részéről, akiknek ezúton is köszönöm, hogy egy újabb szintet tudtunk megugrani, így adminisztratív akadálya nem lesz annak, hogy akár további magasságokba jusson el csapatunk" – mondta dr. Filus Andor, klub ügyvezetője a határozat érkezését követően.