Vágólapra másolva!
Egy 19 éves és egy 21 éves fiatalember gólja zárta le a szerdai kupadöntőt. Németh Dániel a 117. percben lőtte be ZTE FC első találatát, majd öt percre rá Szalay Szabolcs állította be a 2-0-as végeredményt a Budafok ellen a Puskás Arénában. Most már mindketten a következő feladatra koncentrálnak, de Németh elárult, ki inspirálta a gólörömét. 

"Tizenkilenc évesen kupadöntőt nyerni, sőt gólt lőni a fináléban azt gondolom, ezt mindenki elfogadná. Azonban nemcsak ezért mondtam, hogy érdemes volt idejönnöm,

hiszen érzem magamon, hogy fejlődtem, és a lehetőséget is megkapom rendre a játékra. Annak idején ovifocival kezdtem, Gyöngyösön játszottam, majd 12 évesen a DVTK igazolt le, nem sokkal később pedig a Honvéd akadémiája. A ZTE-nél új barátokra leltem, új impulzusok értek és jól érzem magam itt" - mondta az MK-döntő hőse a Zaolnak.

Németh Dániel Marcus Rashford gólörömét másolta Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Amikor kimentünk melegíteni, már akkor szólt a buzdítás, ez különleges élmény volt mindannyiunknak – árulta el a támadó. – Hasonló élmény volt a nyáron a Milan elleni meccs, hiszen akkor is rengeteg voltak kint a mérkőzésünkön, de itt kétszer annyian buzdítottak bennünket. Nem volt könnyű mérkőzés, viszont amikor elém pattant a labda, akkor próbáltam addig vinni, hogy adódjon lehetőségem a lövésre. Szerintem jó döntés volt kivárni.

Hozzátette, péntek délelőtt megvolt az újabb edzés a finálé után, és most már csak a folytatásra összpontosítanak. Vasárnap négymeccses sorozatot kezd a ZTE, amely most nem egy trófea megnyeréséhez vezető útról szól, hanem a bent maradás kiharcolásáról.