A klub korábbi legendás játékosát, Pásztor Józsefet április 13-án nevezték ki – edzői pályafutása során már hetedszer – a Békéscsaba edzőjének, irányítása alatt azonban a viharsarki csapat négy meccsből csak egyet tudott megnyerni az NB II-ben.
A Békéscsaba két meccsel a bajnokság vége előtt négy pontra van az osztályozót jelentő 18. helytől, jelenleg a kiesést jelentő 19. helyen áll.
A Soroksár elleni meccset a 92. percben veszítette el a Békéscsaba, a beol.hu pedig kiszúrta Pásztor nyilatkozatát, amit a meccs végén adott a Sori TV-nek.
„Négy meccs óta vagyok edző, ebből háromszor a kilencvenedik percben kaptunk gólt. Nem egyszerű ezt elviselni, de muszáj. Mi, régebben nem is tudom, hogy mikor kaptunk a kilencvenedik percben gólt. Ez azt jelenti, hogy nincs rend a fejekben, nem beszélnek egymással a játékosok. Megéltem sok mindent mint játékos és edző is, de ilyen csapatot még nem nagyon láttam, hogy kikapunk, és egymásra egy rossz szót nem mondanak.
Mi abban az időben összeverekedtünk, mert valaki hibázott, elküldtük a másikat az édesanyjába, edzésen olyanokat rúgtunk egymásba. Hiszen nyerni akartunk, benn akartunk maradni.
Ezek meg nem szólnak egymásra, nehogy a másik visszaszóljon neki, ha ő hibázik. Ez egy tutyimutyi csapat – fakadt ki a békéscsabai klublegenda a lefújást követően.