Vágólapra másolva!
Zalaegerszegen zajlik az élet az NB I-es csapat körül. A ZTE soha nem látott siker kapujában áll, ugyanis története során másodszor bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, amit korábban még soha nem tudott megnyerni. A ZTE előtt soha nem látott esély kínálkozik, ugyanis a másodosztályú Budafok ellen hódíthatná el a trófeát, ami nemzetközi kupaszereplést is biztosítana. Ez az érem egyik oldala. A másik az, hogy a csapat a bajnokságban tavasszal katasztrofális formát mutatott, aminek köszönhetően már csak három pont választja el a kieső helyektől a csapatot. A klubvezetők edző- és sportigazgató-váltásról döntöttek, elküldték Ricardo Monizt és Dragóner Attilát, akiket Boér Gábor és Sallói István váltott. A ZTE csapatához ezer szálal kötődő, a klub életében komoly szerepet betöltő szakembereket kérdeztünk, mit várnak a ZTE utolsó hat tétmeccsétől, és mit gondolnak az edzőváltásról.

Marika néni, színes cipők és hajfestés

Mielőtt belemennénk a részletekbe, említsük meg, hogy Zalaegerszegen az edző és sportigazgató-váltás új szabályokat is hozott. A játékosok nem viselhetnek többé színes futballcipőt és nem festhetik be a hajukat. Akiknek ezek a regulák nem tetszenek, mehetnek felmondani Marika nénihez. A nem mindennapi történetet a Trollfoci szúrta ki és tette közkinccsé - most ezen röhög az egész ország.

Valószínűleg a ZTE csapatának vezetői is érezték, hogy mondani kell ezzel kapcsolatban valamit, mert Sallói István új sportigazgató csütörtökön este így reagált: "Nem, ez inkább csak egy figyelemfelkeltés volt, hogy ne a külsőségekkel foglalkozzanak a srácok, hanem az előttünk álló nagy lehetőséggel, ami ott van a Magyar Kupában. A bajnokságban pedig ne hozzuk ilyen nehéz helyzetbe magunkat, mert már le kellett volna zárni a szezont ebből a szempontból" – nyilatkozta a csakfoci.hu-nak a sportigazgató.

Jó kezdés után jött a nem várt visszaesés

Zalaegerszegen minden szépen kezdődött a szezonban, nyerte a meccseket a csapat. A 7. fordulóban a Mezőkövesden elért 5-0-s siker után még mindenki boldog volt, a csapat az előkelő negyedik helyen állt, de 11 kör után, a Paks elleni 3-0-s sikert követően is még az ötödik volt a ZTE. A világbajnokság előtti szünetet megelőző időszakot is remekül zárta Ricardo Moniz csapata, az Újpest és a Kisvárda elleni győzelem és a Kecskemét elleni dönteten az ötödik helyet jelentette a zalaiaknak, akik csak azért nem álltak jobban, mert folyamatosan hullámzott a teljesítményük és becsúsztak megmagyarázhatatlan vereségek.

Ricardo Monizzal remekül kezdett a ZTE, de tavasszal elfogyott a lendület Forrás: MTI/Katona Tibor

Érdekes, de éppen Ricardo Moniz botrányai után tért magához a ZTE, az október végi, levonulásos eset után kezdett egy jó szériába a csapat, de télen valami megtört. A tavaszi rajt után a hatodik meccsig kellett várni az első sikerre, és azóta is csak egy, újabb győzelem került a csapat neve mellé.

Kicsit furcsa abba belegondolni, hogy a Ferencváros és MOL Fehérvár csapatait meg tudta verni a ZTE, de a bajnokságban tavasszal senki mást.

Tavasszal a Békéscsaba, a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia kiejtésével kupadöntőig menetelt a zalai együttes, de ez sem tudta feledtetni a katasztrófát, ami a bajnokságban egyre tragikusabb méreteket kezd ölteni.

A legutóbbi, Debrecen elleni hazai bajnoki vereség után elküldték Monizt és a sportigazgató Dragóner Attilát is.

Vezetőedzőnek az a Boér Gábor érkezett, aki a ZTE-vel együttműködő csapatnál, a Lendvánál dolgozott eddig, de 2020 és 2021 között már irányította az együttest.

„Egyértelmű a célunk az előttünk álló időszakra, az első osztályban kell maradni és meg kell nyerni a kupát, ami egy mérföldkő a klub életében.

Nagyon fontos, hogy egység legyen az öltözőben és olyan munkát végezzünk, amivel elérhetjük céljainkat. Meg kell fordítanunk a jelenlegi negatív szériát és vissza kell térni a helyes útra. Ez a csapat a szezon során már többször bizonyította, hogy tud jól játszani és komoly lendülettel rendelkezik. Jó állapotú csapatot kell átvennünk az utolsó pár fordulóra, az lesz a dolgunk, hogy felrázzuk az együttest és újra önbizalommal teli játékot produkáljunk" – mondta Boér első nyilatkozatában a klubnál.

Boér Gábor már volt korábban is a ZTE edzője Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Régi ismerős tért vissza a sportigazgatói székbe is, ugyanis Sallói István korábban három éven keresztül dolgozott a zalai klubnál. Az ő szakmai irányítása mellett harcolta ki a csapat a feljutást az NB I-be, ő két év után tért vissza.

„Egyrészt sajnálom, hogy olyan helyzet van a Zeténél, hogy váltani kell, hisz nagyon jól indult a szezon, ígéretes a társaság. Másik oldalról pedig el kell mondjam, hogy jól éreztem magam Zalaegerszegen az első időszakomban, jó volt az együttműködésünk az elnök úrral és nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Bízom benne, hogy sikerül úgy befejezni az évet, ahogy ez pár hónappal ezelőtt is kinézett.

Ez egy nagy lehetőség lesz, de jelenleg a Mezőkövesd elleni mérkőzés a legfontosabb" – nyitott a klubnál Sallói.

A ZTE korábbi sikeredzője szerint nem áldozható fel a kupasiker a bennmaradásért

A ZTE eddigi egyetlen bajnoki címét Bozsik Péter irányításával nyerte még 2002-ben. A tréner ezzel a klub örökös legendájává vált, így természetes, hogy a mai napig követi a klub körüli eseményeket.

„Képben vagyok a csapattal, ami a munkámmal is összefügg, ugyanis nagyon sok NB I-es meccset nézek, de egyébként is többé-kevésbé figyeltem, mi történik a csapat körül" – árulta el megkeresésünkre az M4 Sport szakértőjeként dolgozó Bozsik Péter, aki szerint az edzőváltás elkerülhetetlennek tűnt.

Ha fásultság van a csapaton, értelemszerű volt, hogy ilyenkor esetleg az edzőhöz kell nyúlni. A történtek ellenére nem nevezném bukott embernek vagy kudarcedzőnek Monizt, mert a fiatal játékosok tekintetében jól dolgozott, válogatott játékosokat adott a ZTE a felnőttek közé és az U21-es válogatotthoz is, ezzel pedig meg is növelte a játékosok értékét, sok energiát fektetett a fiatalokba. Ez a projekt, talán lehet annak hívni, mert Zalaegerszegen fontos célkitűzés, hogy fiatalokat építsen a klub, szóval, ez a projekt rendben volt. Az más kérdés, hogy az első csapatnál az eredmények nem úgy jöttek. Kérdés mennyire volt ez az edző hibája vagy a körülményeké, mert egy Bojan Sankovic vagy egy Bedi Bence kiesése ebben a szűk keretben meghatározó volt, komoly problémákat jelentett" – mondta Bozsik Péter, de adódott a kérdés, hogy nem tartja-e durva beavatkozásnak szezon közben, hogy nem csak edzőt, hanem sportigazgatót is vált a csapat.

„Meglepő, mert egy sportigazgatót hosszabb távra szoktak szerződtetni, akár két-három edzőváltást is túlélhetne, de tulaj vele sem lehet türelmes a végtelenségig, mert ő igazolja az edzőt. Annyira nem látok bele a klub munkájába, hogy tudjam, volt-e más oka is a klubigazgató cseréjének, talán más elképzelése volt a folytatásról, vagy a gondok megfelelő kezeléséről."

Bozsik Péterrel nyerte egyetlen bajnoki címét a ZTE Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A ZTE játékosain most óriási a teher, hiszen meg kell küzdeni a bennmaradásért, miközben soha nem látott siker kapujában van a csapat, hiszen soha nem nyert még Magyar Kupát, most pedig egy papíron gyengébb, NB II-es ellenfél ellen harcolhatná ki a történelmi sikert.

„Ezt fölösleges ketté venni, hiszen a probléma mindkét esetben, a kupadöntő és a bennmaradás kapcsán is a felelősségről, a tét súlyáról szól. A súly mindkét esetben igen komoly, a döntő tekintetében a másodosztályú csapat ellen mindenki elvárja, hogy nyerjenek, az esélyesség terhe mindig terhet jelent. A bennmaradás kivívása önmagában komoly súly, ezzel egy ilyen fiatal csapattal nem könnyű megküzdeni, de a két dolgot nem lehet külön venni, nagy kérdés, mentálisan a fiatalok mennyire bírják el a terhet. Ami a fizikális igénybevételt illeti, két bajnoki meccs között, szerdán lesz a kupadöntő, előtte és utána küzdeni kell a bennmaradásért, de fizikai gond látszólag nincs a csapatnál, inkább egyfajta fásultság jellemző, amiért hetek óta nem nyertek és folyamatosan csúsztak lefelé a tabellán, ez inkább mentális igénybevételt jelent" - reagált a felvetésre Bozsik Péter, aki szerint

nem lehet beáldozni egyik sorozatot sem a másikért, mert minden pontra szükség lehet,

ráadásul a kupadöntő előtt a Mezőkövesdhez látogat a csapat, amely csak egy ponttal van a ZTE előtt.

A magyar bajnok és korábbi szövetségi kapitány edző tippelésre nem vállalkozott, de elmondta, mit vár a ZTE utolsó öt bajnoki meccsétől. A ZTE sorrendben a Mezőkövesd és a kupadöntő után a Puskás Akadémiával, a Vasassal a Fehérvárral és a Pakssal találkozik majd.

„Ebben a tizenkét csapatos bajnokságban nincs könnyű ellenfél, ezért nem is tippelnék. A tényeknél maradva azt látjuk, hogy

az eredményeknek meghatározó szerepe lesz. A Puskás Akadémia és a Paks elleni meccs is borzasztó nehéz lesz. Előbbi elég rapszodikus teljesítményt nyújt és még az is előfordulhat, hogy az utolsó, Paks elleni meccsnek már nem is marad jelentősége valamelyik csapat számára. A három, közvetlen rivális elleni meccs lesz a döntő."

Nincs, aki összefogja a csapatot

Péter Zoltán is igazi legenda Zalaegerszegen, hosszú éveken át focizott a csapatban, edzője is volt a ZTE-nek. A balhátvéd 28-szor szerepelt a magyar válogatottban, ott volt a mexikói világbajnokságon is, és 65 évesen is, amikor csak teheti, ott van a stadionban és szurkol a csapatnak.

„Követem a csapatot, amennyire csak tudom. Hétvégén MLSZ-ellenőrként dolgoztam a Paks-Kisvárda meccsen, de siettem haza, és pont haza is értem a ZTE-meccsre.

Nagyon szurkolok a csapatnak, mert minden idegszálam ide köt. Meglepetésre már hívtak a klubtól, hogy szerveznek valami utat is a kupadöntőre, de mondtam, hogy ha megyek, akkor egyedül megyek majd autóval, de ha nem, akkor tévében biztosan nézem majd. Ami a bajnokságot illeti, benn kéne maradni, Zalaegerszegnek és az embereknek szüksége van az NB I-es csapatra" – mondta Péter Zoltán, aki szerint volt alapja az edzőváltásnak.

„Nálunk Magyarországon nagyon sok az edzőváltás, talán ez már a tizenegyedik volt ebben a bajnokságban, de valamit kellett csinálni, mert

Nem tudom, a belső ügyeket nem ismerem, edzésekre nem járok, de most is azt mondom, hogy kicsit belefáradtak a fiatalok, az ellenfelek kiismerték a letámadásos taktikát, ami ősszel nagyon jól működött, sok összetevője van a dolognak" – mondta a korábbi játékos és edző, aki elmondta, mit vár az utolsó meccsektől.

Péter Zoltán Forrás: Reviczky Zsolt, Nemzeti Sport

„Nehéz lesz, mert a Vasas még küzd egy kicsit szerintem, és a Fehérvárnak, valamint a Mezőkövesdnek is létfontosságú lesz a ZTE elleni meccs, érdekes lesz a vége. A Paks jön az utolsó fordulóban, és lehet, hogy még küzdenie kell a harmadik helyért, ha azon múlik, akkor megszakadnak majd. Nehéz lesz, mert fiatal a csapat. Régebben azt mondtam, amikor még fociztam, hogy mi idősebbek, ha nem is voltunk olyan állapotban, rutinból le tudtuk játszani a meccseket, de a fiataloknál hiányzik a rutin. Én kívülről úgy látom, hogy hiányzik valaki aki belülről összefogná a csapatot" – mondta Péter Zoltán, aki azt is elárulta, mit vár az edzőváltástól.

Adhat olyan impulzusokat a csapatnak, amire szükség van. Mások lesznek az edzések. Mikor mi játszottunk, egy idő után mindig tudtuk, melyik nap mi lesz az edzésen, ha már régóta vol ugyanaz az edzőnk. Másképp állnak majd talán hozzá a gyerekek. Mondták azt is, hogy edzőbuktatás lehetett, de ebben én nem hiszek."

A ZTE hétvégén az NB I-ben a Mezőkövesd otthonában játszik nagyon fontos meccset, majd szerdán a Magyar Kupa döntőjében lesz érdekelt a Budafok ellen a Puskás Arénában.