Vágólapra másolva!
A Vasas nagy meglepetésre 1-0-s hátrányból felállva, 4-1-re nyerni tudott a Mezőkövesd ellenfeleként az NB I-ben.

A meccs első szakasza után úgy tűnt, simán nyeri ezt a meccset a Mezőkövesd. A 8. percben Babunski lövését ütötte szögletre Uram János, majd a beívelés után Berecz Zsombor rántotta le Karnitskiy-t, így tizenegyest kapott a Kövesd. David Babunski állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a kapuba, így szerzett vezetést a korábbi Vasas-tréner, Kuttor Attila vezette Mezőkövesd.

A folytatásban Uramnak volt több komoly védése is, Besirovic lövése után pedig Iyinbor vágta ki a labdát a gólvonalról.

Novothny Soma révén a 39. percben szinte a semmiből egyenlített a Vasas, majd egy perccel később újabb gólt szerzett.

Előbb egy lövésbe tette bele a belsőjét, majd egy szép beadás után lőtt a kapuba, szintén közvetlen közelről.

Novothny két gólja ITT.

A második félidőben a Vasas kontrázni próbált, a Kövesd pedig nem tudott mit kezdeni a fővárosi csapattal.

A 70. percben a Vasas térfelén szabálytalankodott a Mezőkövesd, de amíg mindenki várta, mi lesz, a Vasas gyorsan elvégezte a szabadrúgást, Holender kapott egy egész térfelet átölelő indítást és a kapuig ment a labdával, amit Piscitelli fölött a léc alá vágott, így már 3-1-re vezetett a Vasas.

A 88. percben végleg eldőlt a meccs, amikor Otigba kapott üresen egy beadást és a kapuba fejelt, így 4-1-re nyert a Vasas.

A Vasas először lőtt minimum három gólt a bajnokságban és először nyert idén bajnoki meccset a már Desits Szilárd által vezetett csapat. A Vasas legutóbb november közepén nyert az NB I-ben, akkor szintén a Mezőkövesdet győzte le.

A Vasas még így is utolsó és hat pont a hátránya az utolsó előtti Honvéd előtt, amely majd a Ferencváros ellen lép pályára.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Vasas FC 1-4 (1-2)
Mezőkövesd, v.: Bogár
gólszerzők: Da. Babunski (11., 11-esből), illetve Novothny (40., 41.), Holender (70.), Otigba (89.)
sárga lap: A. Lukic (25.), Karnyickij (35.), Ephestion (89.), illetve Berecz (9.), Otigba (28.), Szivacski (89.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli - Kállai, Beriasvili, A. Lukic, Filip - Da. Babunski (Bobál G., a szünetben), Cseri, Karnyickij - Vajda (Ephestion, 76.), Besirovic, Molnár (Nagy D., 72.)

Vasas FC: Uram - Szivacski (Baráth, 92.), Otigba, Iyinbor, Silye - Hinora, Berecz, Urblik (Hidi P., 86.), Szilágyi (Ódor, 75.) - Holender (Hidi M., 86.), Novothny (Ihrig-Farkas, 92.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista