Vágólapra másolva!
A Kisvárda és a Fehérvár gól nélküli döntetlent játszott az NB I vasárap délutáni meccsén.

A Kisvárda kezdte jobban a Fehérvár elleni meccset, több helyzete volt a hazai csapatnak. Hei Viktor előtt adódott sokáig a legnagyobb helyzet, de kevéssel kapu fölé fejelt.

A 42. percben Leonit tarolta le teljesen értelmetlenül Flores, amiért tizenegyest kapott a Kisvárda. A labda mögé Jasmin Mesanovic állt, de nagyon gyengén végezte el a büntetőt, Kovács Dániel így védeni tudott.

Nagyot küzdöttek a csapatok Forrás: facebook.com/kisvardafc/Moricz Csaba

A második félidőben is fölényben játszott a Kisvárda, de egyik csapat előtt sem adódott komoly lehetőség, Lucasnak volt egy kaput eltaláló lövése az utolsó percekben, így nem csoda, hogy maradt a 0-0.

A Kisvárda élén Milos Kruscicnak ez volt zsinórban a harmadik döntetlene az élvonalban, míg a túloldalon Bartosz Grzelakkal továbbra is veretlen a Fehérvár, egy győzelem mellett három döntetlen az új edző mérlege, így továbbra is csak két ponttal van a már kieső Honvéd előtt a Vidi.

Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 0-0
Kisvárda, Várkerti Stadion, v.: Farkas
sárga lap: Mesanovic (55.), Leoni (66.), Karabeljov (83.)

Kisvárda Master Good: Hindrich - Hej, Jovicic, Széles, Leoni - Melnyik, Makowski (Spasic, 67.), Karabeljov - Navratil (Lucas, 84.), Mesanovic (Ilievski, 78.), Camaj

MOL Fehérvár FC: Kovács D. - Bese, Larsen, Stopira, Heister - Christensen (Pokorny, 84.), Flores, Makarenko (Katona, 92.) - Kastrati (Nego, 71.), Kodro, Dárdai

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista